Németh

Előszó

Részlet:
Üzenet
A századvégek mindig apokaliptikus kérdésekkel és világvége hangulatokkal voltak terhesek. Ilyen volt voltaképpen ez is. Elég baj van a világban ma is, volt is, lesz is. A fine du siécle magyar terepen, a művészet mezőiben, némiképpen kaotikusnak mutatkozott. Tiszta stílusképletek nem nagyon jelentkeztek. A sok mindent befogadó posztmodern és transzavangárd jellemezte korunk magyar piktúráját is. Umberto Eco, korunk egyik legjelentősebb gondolkodója, írója, esztétája azt mondta: mindennek megvan a maga poszt-ja. A reneszánsz korában posztmodernnek számított, tehát Canaletto posztmodern művész volt, ugyanez mondható Watteau-ról is. Bizarr gondolat, de van benne valami. Tehát a magyar modernizmusbeli abszolút káosz ennek a poszt-ja. Különösen a posztmodernnek ez a jellemzője.
Azért mondom el mindezt, hogy el tudják helyezni Németh Árpád piktúráját a korban, hogy voltaképpen régi jelenségeket, motívumokat emel be a korba. Tehát, például ezt látni Csernus Tibornak, a korában egyik legjobb magyar piktornak a munkáin Párizsban, ahol Caravaggio és Hoggarth parafrázisokat fest. Tehát, régi korból beemel piktúrákat, és átértelmez. (Stílusdivatok is voltak az elmúlt tíz-tizenöt évben.) Németh Árpád művei a figuralitás és a nonfiguráció, a tudatos építkezés és az esetlegesség határmezsgyéjén mozognak. Bátran nevezhetjük tradicionális festőnek. Hiszen a tassizmus és action painting ma már tradíció, csakúgy, mint a különféle csurgatásos technikák, G. Mathieu, Motherwell, Wols, Pollock történelmi alakok már, noha életművük a félmúltban készül, és nem a régmúltban. Vissza