Tanu 1935. III-IV.

Előszó

Részlet:

Amikor a tavaszi kabát alatt átdidergett éjszaka után, a nyirkos szürkületben, á hajó üres fedélzetére felmentem, nehéz volt elhinni, hogy ugyanazon a folyón vagyok, amelyre néhány órával előbb, Budapesten, rábíztam magam. A kétoldalt elúszó, erdős partok mögött, elhagyott, úttalan steppéket érzett az ember, mintha valamelyik szibériai folyón vinné a havonta egyszer járó gőzös észak felé. Nyárfák, fűzek, karcsú parti tölgyek egyhangú szegélye közt forgott a hajókerék s a dugattyúk betolakodó zaja is csak a táj ősi magányosságára emlékeztetett. A hideg augusztusi reggelben a gépház meleg kürtője mellé lehúzódva a partok vadmadarait néztem, az érintetlen őskort, melyből ki-be röpdöstek, hajónkig csapva- Szép kép volt, csak egyhangú s a harmadfélnapos hajóút alatt, amint a partra letolakodó hegyek rövid közjátéka után újra s újra visszatért, mintha az elmaradó vízimalmok mellett, a hegyek akadályain át vizével együtt a nyárfás árteret is magával húzta volna, egyre egyhangúbbá vált. Az első alkonyatban jobbfelől a Szerémség rakott ki régi várakat s mai városkákat a dombos partra, másnap reggel az Alduna geológiai torlaszában láttuk, kifordult belüket mutogató hegyek közt küzködni az álmos folyót. Lom táján kertes, villás dombok csábítottak, bizonyára helyt nem álló összehasonlításra, melyből a bolgár kertészek előnyösebben kerültek ki, mint a szemközti, puszta part románjai - de hegynek és városnak ez a betolakodása csak átmenetileg hozta ki flegmájából a Dunát. Mihelyt lehetett letörölte megbolygatott vizéről a belevetődő tornyokat s a keskeny sziklautat, melyen egykor Traján katonái csákányozták magukat, a folyó művét utánozva Keletre, hogy megszokott, egyhangú növényeibe burkolódzék vissza, melyek a nappalban is a szürkületet őrzik a tunyán botorkáló körül. Némelyik folyó, a Loire, a Rhone, Rajna szereti a történelmet, odahúzza partjára a századok keze munkáját a hetedéves szőlő fölött hétszáz éves kastélyokra nvujt kilátást, a Duna a történelem előtti időket szereti s mihelyt teheti ősi nyárfásokba, nádasokba búvik a műveivel tolakodó emberiség elől. Az Ister ő még mai is, a félig ismert folyó, melyet Herodotos a rejtélyes Nílussal helyezett szembe, a távol északon, hol etiopok helyett szkíták lakták a világ peremét, s iszapos, nyári áradás helyett jégtáblákat küld a delta felé a tél... Vissza