Nemzeti érdek és munkás-nemzetköziség

Előszó

Ma már a szocializmus ellenségei sem tagadják, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban az utóbbi három év során új, a korábbinál sokkal egészségesebb, pozitívabb helyzet van kialakulóban. Még nem is olyan régen a tekintély-elv, amely mindenható képességekkel ruházott fel egyes személyeket, gúzsba kötötte a marxista-leninista világnézet fejlődését. Számos igazság dogmává merevedett, a dogmáknak pedig az a sajátosságuk, hogy nem engedik figyelembe venni az adott helyzetet, az egyes országok körülményeit és ilyenformán az elmélet alkotó alkalmazása gátjaivá válnak. A dogmatizmus és szektáriánizmus rendkívüli károkat okozott a munkásmozgalomnak s ha átmeneti megtorpanások jelentkezhettek a szocializmus előretörésében, úgy ez visszavezethető az elméleti munka tespedésére s megcsontosodására is.
A mai új helyzetet - amelynek legkiemelkedőbb fordulópontja az SZKP XX. kongresszusa volt - az jellemzi, hogy világméretekben felélénkült az alkotó elméleti munka, megindult a kommunista és munkáspártok között a véleménycsere. A nemzetközi munkásmozgalomban általánosan elfogadott nézetté vált az a lenini koncepció, amely szerint a szocializmushoz nem egy, hanem számtalan út vezet, a különböző országok nemzeti sajátosságainak, politikai és gazdasági adottságainak megfelelően. Ennek alapján új viszony alakult ki a pártok között is. E viszonynak lényege a kölcsönös támogatás és szolidaritás, a kölcsönös egyenjogúság s a szabad véleménycsere.
A kommunista pártok új viszonyának és az ideológiai munka fellendülésének egyik értékes bizonyítéka ez a mosatni, nemzetközi méretű vita is, amely felöleli a munkásmozgalom legfontosabb időszerű problémáit. Ez a vita a szocializmus építésének nemzeti sajátosságai és a munkás nemzetköziség összefüggésének alkotó jellegű megvitatása, amelyben már szinte valamennyi nagytekintélyű marxista-leninista párt kifejtette véleményét. Vissza