Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia

Előszó

Immár a magyar környezetvédelemnek is megvan a maga történelme - mozgalmi, romantikus, elvi és bürokratikus szakaszai és rétegei. Ezek egymás mellett és nem egyszer egymás ellen küzdve szolgálták a környezeti tudatosság meggyökerezését hazánkban - azt a nagyon összetett, új szemléletét a világnak és benne magunknak, ami a tudálékos ízű kifejezés mögött virágozhat.
A környezetvédelem eszméjének elterjedése párhuzamosan folyt azzal a történelmi folyamattal, amellyel a hazug társadalmi rendszerből szabadultunk ki. Jogállami körülmények között legalább a jogi és hatósági eszközökkel nem lehet fellépni a környezetvédelem ellen. Sőt, bár a gazdasági és más ellenérdekekkel most is számolni kell, a küzdelem szabályai tiszták, a jog érvényesíthető. "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez", jelenti ki ünnepélyesen az Alkotmány, és más szabályaival is biztosítja "az épített és természetes környezet védelmét" az ember testi és lelki egészsége érdekében. Ezt a jogot az Alkotmánybíróság úgy értelmezte, hogy a védelem egyszer már elért és jogszabályokban biztosított szintje nem csökkenthető. Legalább ilyen fontos azonban, hogy az értelmezésben összekapcsolta a környezethez való jogot az élethez és az emberi méltósághoz való joggal. Ennek megvan a maga jelentősége - de itt arra szeretnék rámutatni, hogy mindez visszfénye egy alapvető fontossági szabályban annak az összetettségnek és a dolgok egységében való szemléletének, amit az ökológia képvisel, s mindenekelőtt annak, hogy a világ és az ember értékes mivoltából kell kiindulni és arra kell figyelni.
Ki-ki dolgozhat a maga hivatásában a "környezet" - a világ és az ember jövője érdekében. A legfontosabb azonban a nevelés. Ez a legreményteljesebb munka: diófát ültetni. Köszönet mindazoknak, akik a nevelést választják. Köszönet mindazoknak, akik ezt a kötetet megírták, és azoknak, akik használni fogják. Vissza