Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep

Előszó

Részlet a könyvből:
Magyarországon a hatvanas-hetvenes évek az éremműfaj eladdig nem tapasztalható virágzását élte. S nemcsak az akkor éppen fiatal szobrászok megmutatkozni-vágyásából fakadt ez a virágzás, hanem a műfaj nemes hazai konvencióinak továbbéléséből is.
Ferenczy Béni, Borsos Miklós finom valóságú érmészete inspirálta a fiatalokat, akik között a régi mesterek művészetét meghaladni bátorkodók is akadtak. Akik formai újításokkal, a nyugati eredménye és divatok adaptálásával, technikai leleményekkel gyarapítják a műfaj eszköztárát, s a korszerűségre tekintvén kitágították a műfaj határait. Jó szolgálnak a tájékozódó művészek, mégsem a hamari modernség jellemzi a magyar érmészetet. Hiszen a kezdő években készített vallomásos érmek éppenhogy az alanyi lírai érzés kifejezése okából keletkeztek. A lírai tartalmiság mindmáig jellemzője a magyar érmészetnek, s a folyamatos gyakorlat eredményeként egyre egzaktabb a megfogalmazás, s magabiztosabb az előadásmód. Sok gesztusközvetítő: jutalom, díj és emlékérem készül hazánkban, s az országkiállításokon a közönség az érméket is megnézi. Gyűjtők is akadnak. Társadalmi inspirációk is bátorítják a műfajt, aminek eredményei hamar ismeretekké váltak Európában és a nagyvilágban. Ezeknek az eredményeknek köszönhető, hogy az éremművészek nemzetközi szövetsége a FIDEM 1977-ben Magyarországot, Budapestet választotta a nemzetközi éremművészeti kiállítás és kongresszus helyéül. Vissza