Népszámlálások a jelenkori Erdély területén

Fülszöveg

A statisztikai számadatok ismerete a számokon való felülemelkedésre kell, hogy késztessen bennünket. A zárt és hibátlan oszlopokba rendezett számsorok a hitelesség képzetét keltik, holott mindez a pontosság látszata csupán. Nincs olyan nemzetiségstatisztikai kimutatás - törekedjék bár a legnagyobb jóhiszeműséggel az áhított objektivitásra -, amely tekintettel tudna lenni a számok mögé rejtezett emberi sorsok végtelen változatosságára. A helyértékek helyi értékeket mosnak egybe; a számok magasából szenvtelen térképpé válik az emberi táj. S miközben a lassan történetivé váló e századi demográfia által lajstromba vett holt lelkek számait csoportosítjuk, különféle szürreális alakzatok hívódnak elő Erdély vaktérképén: egyre nyilvánvalóbbá válik azok hiánya, akik ily módon nem jeleníthetők meg, hiszen szellemképük (az államrezon számára éppen fontos) népszámlálási szempontok szerint nem rögzíthető. Hiányoznak a csak egyetlen népszámlálási kategóriával nem jellemezhető identitások, a se ide, se oda nem tartozók (mint a zsidók, akik - Bibó István szavaival - a népszámláláskor jók voltak magyaroknak, vagy például a cigányság), de hiányoznak az egyetlen „bevett" népszámlálási kategóriával sem jellemezhetők, akik pedig Erdély áhított szellemét tükrözhetnék vissza (az ide is, oda is tartozók, a két- vagy többnyelvű, két- vagy többkultúrájú rétegek). Térképen csak közigazgatási határok szerint összegzett népességi halmazok jeleníthetők meg: az utcák, terek sokadalma, a meghitt lakásbelsők és az emberi lelkek nem mérhetők be rajta. S valahol e térképen mindig akadt egy-egy „statisztikailag számottevő népességcsoport", akiknek, amikor a nagyhatalmak malmai a béketárgyalásokon őrölni kezdtek, senki sem fogta pártját, s akiket aztán a játszma végeztével képletesen szólva fel lehetett áldozni. Valakiket mindig kizártak valahonnan és mindig besoroltak valahová ...
[Részlet egy megír(hat)atlan utószóból] Vissza