Nevezetes pillanatok az Operaház történetéből

Előszó

Európa egyik legszebb, legpatinásabb operaháza a miénk. A különleges márványburkolatok, a lenyűgöző freskók, falfestmények, a szalonok és társalgók vörösarany pompája bámulatba ejti a látogatót, s időutazásra hívja. Ahogy a forgalmas Andrássy útról - elhaladva az operaházi Szfinx mellett - belép a neoreneszánsz palota kapuján, pompázatos miliőbe, egy másik világba érkezik. Minden képnek, lámpának és faunfejnek megvan a maga története, s ezek a falak igazán káprázatos zenei múltról, legendás művészekről és felejthetetlen előadásokról mesélnek. Fővárosunk egyik legszebb és legrégibb színházépülete nemcsak külsejében, hanem történelmében is páratlan. A budapesti Operaház, amely 1884-ben nyitotta meg kapuit, rövid idő alatt Európa egyik zenei központjává vált, s ez elsősorban a fiatal, energikus művészeti igazgatójának volt köszönhető. Gustav Mahler két és fél esztendő alatt a korszerű műsorrend kialakításával és a tudatos társulatépítéssel megalapozta a dalszínház további fejlődését. Vezetése alatt a kortárs operairodalom is nagy szerephez jutott, hiszen az Ybl-palotából indult világhódító útjára a Parasztbecsület, s az itáliai újdonságok - gyakran Bécset is megelőzve - jutottak el Budapestre. Nikisch Artúr igazgatása is kiemelkedő eredményeket hozott, s az Ő nevéhez fűződik az első magyarországi Puccini-bemutató, a Manón Lescaut. Vissza