Nógrádi bányászdalok

Előszó

A nógrádi szénmedence jó néhány bányájának a bezárása döbbentett rá, hogy Salgótarján környékén egy több mint százesztendős múltra visszatekintő munkásréteg-típus van kipusztulóban: akik eddig a föld alatt keresték kenyerüket, most távolabbi bányavidékekre költöznek, más iparágakban keresnek munkát, vagy éppen nyugdíjba vonulnak. Visszavonhatatlanul elapad a vidék bányászlakossága, a halaszthatatlan feladat a bányászat évszázados emlékeinek az összegyűjtése. A Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeum megbízásából 1971 óta foglalkozom a bányászfolklór egy sajátos ágának, a bányászdaloknak összegyűjtésével és feldolgozásával.
Már gyűjtőmunkám első hónapjaiban a bányászfalvak felé terelődött a figyelmem. A bányásztelepek lakásainak ajtajain ugyanis gyakran hiába kopogtam. Inászón, Szorospatakon, Somlyón, Róna bányatelepen, Etes bányatelepen és másutt többször azzal utasítottak el, hogy ők "dolgoztak, nem volt idejük énekelni". Ha egy-egy régi dalárdás kérésemre elénekelt néhány műdalt, abban sem volt sok köszönet. Csak úgy áradt belőlük a hamis pátosz, az érzelgősség, a mesterkéltség, az idegen, többnyire németes hangzás. Én viszont azokat a nótákat kerestem, amelyek saját szívükből pattantak ki, amelyek természetes tükrei voltak saját érzésviláguknak, gondolkodásuknak, amelyek igaz képet mutatnak az érdeklődőknek egy munkásrétegről, azokról, akik itt éltek a közelünkben a XIX. század közepe óta.
A keresett dalokat a bányászfalvakban találtam meg. Három év alatt húsz községben végeztem eredményes gyűjtőmunkát. Vissza