Nógrádi tájakon

Előszó

„A tündérkert se szebb tán..."
Valahol otthon a világban
Előfordult - többször is ébredező éveim során hogy igencsak furcsán néztek rám, amikor kinyitottam a szám. Amikor először tudatosodott bennem - természetesen túl a megyehatáron - hogy másként beszélek, mint ott a döntő többség, eleinte talán egy kicsit még restellkedtem is palóc kiejtésem miatt. Hamarosan azonban rájöttem, hogy e sajátos dialektus éppúgy nem szégyellnivaló, mint az ember neme, bőrszíne, felekezete, kora, szülő - vagy éppen lakóhelye. Önmagában nem jelent(het) sem értéket, sem örökös hátrányt, hogy ki milyen csillagzat alatt látott napvilágot, mások hol húzták meg számára úgymond a startvonalat. Így hát az is inkább dacot, „csak azért is" hangulatot, semmint sértést váltott ki belőlem, ha azt hallottam, hogy én a „sötét, tudatlan Nógrádból" jöttem, személyemben is a - Szabó Zoltán 1938-es könyvének címe nyomán - „Cifra nyomorúság" egyik vidékét képviselem. Mindig éreztem, amit aztán Tamási Áronnál találtam meg kimondva az én nevemben is, minden nógrádi helyett is: „Azért élünk a világban, hogy valahol otthon érezzük magunkat benne." S én, életem minden szakaszában - immáron bő öt évtizede - jól éreztem magam itt. Szeretném, ha az alábbi oldalakon - a tények, adatok és a szubjektív megjegyzések laza füzéréből - kiderülne, hogy miért. S, hogy e "bizonyítási eljárás" véletlenül se tekintessék magánügynek, azt is kívánom: derüljön fény arra is, hogy másoknak miért kedves ez a tájék s miért lehet a Palócföld, - jelesül a mai Nógrád megye - vonzó az ezredfordulón azoknak is, akik eleddig másként gondolkodtak, vélekedtek róla. Vissza