Novella

Előszó

Részlet a könyvből:

Kora reggel sürü őszi köd takarta még a hercegi palota tágas udvarát s a ritkuló fátylon keresztül már többé-kevésbbé ki lehetett venni - kit lóháton kit gyalog - sürgő összevisszaságában az egész vadásznépet. Meg lehetett különböztetni a legközelebb állókat, amint serény munkájukat végezték; meghosszabbították, rövidebbre fogták a kengyelt, puskát és tölténytarsolyt nyújtogattak egymásnak, megigazították borztarisznyájukat, a kutyák pedig türelmetlenségükben ezalatt majd hogy magukkal nem vonszolták azokat az embereket, akik porázon tartották őket. Itt-ott egy-egy paripa is élénkebben ficánkolt; vagy tüzes természete ösztönözte vagy sarkantyúval ösztökélte lovasa, akiben még itt a félhomályban is volt annyi hiúság, hogy mutogassa magát. Valamennyien azonban a herceget várták, aki fiatal nejétől búcsúzkodott s tovább maradt a kelleténél.
Csak nem rég keltek egybe, de máris érezték azt a boldogságot, amely együtt jár a lelkek összhangjával; élénk és tevékeny természete volt mindkettejüknek; örömest osztoztak egymás hajlamaiban és törekvéseiben. A herceg atyja még megérte azt az időpontot, - s hasznot is húzott belőle, amikor az emberek tudatára ébredtek annak, hogy az állam minden polgárának kötelessége egyforma iparkodásban tölteni az idejét, s hogy kinek-kinek a maga módja szerint kell egyformán tevékenykedve és alkotva előbb vagyont gyűjtenie s csak aztán élveznie. Hogy ez milyen eredménnyel járt, az ép e napokban derült ki, amikor megtartották a kirakóvásárt, mely egyébként országos vásárnak is beillett volna. A herceg tegnap lóháton végigvezette nejét a felhalmozott áruk nyüzsgő sokasága között s felhívta a figyelmét arra, hogy a hegyvidék épen ezen ponton lép szerencsés csereviszonyba a síkfölddel;módjában állt, hogy ott a helyszinén figyelmeztesse országának ipari termelésére. Vissza