Előszó
Üdvözlet
- sőt majdnem azt írtam: 3ApaBCTByeT! minthogy ez a köszöntés és jókívánság illik a legjobban a hatvanéves Tóth Szergejhez. Az érdeklődésének megfelelően szerkesztett tanulmánygyűjtemény tárgyköreinek beosztásában a szerkesztők három főnevet emeltek ki, és ha breviáriumként használjuk a könyvet, az ünnepelt minden második évére jut is egy-egy tudományos írás. Olyanok, amelyek kapcsolódnak az ő műveihez is.
A „nyelvészet" rovatban a nyelvtan és nyelvhelyesség, fordításelmélet és nyelvoktatás, beszédfejlesztés témái kerülnek elő - pontosan az a sokszínű világ, amit alkalmazott nyelvészetnek szoktunk nevezni. És amelybe még belefér akár az állatnevű patikák névadásának vizsgálata is. (Megemlítem, hogy az énekes sztár Madonna macskájának neve
- mint köztudott -: Gagarin.) Ennek az alkalmazott, sőt alkalmazkodó nyelvészetnek szegedi, pontosabban „jugyus" műhelyét (neves elődök nyomában haladva) Tóth Szergej fejlesztette azzá - ami. Olyan - nem is „mű", hanem „valódi" „hely" ez, amelynek ezerféle kapcsolata van, és ahol diák és tanár egyaránt egész nap jól érzi magát - már ha éppen nem úton van, folyton mozgó kompániaként. Ahol mindig történik valami, és nemcsak reggel 9-től délután 2-ig, hanem akár éjjel kettőig is. És ahol biztosan van „vezetés", hiszen mindig történik valami, ám a munkahelyi vezető inkább társ, mint diktátor. Legfeljebb moderátor és szólamvezető
A „művészet" rovatban ugyanezt a sokféleséget találjuk: a betonbicikli meg a régi főúri zenészek, regényelemzések és könyvillusztrációk követik egymást, és természetesen helyet kap két, Tóth Szergej számára igazán kedves téma: az ikonok világa, meg az „orosz város", a cto/iml^, (ide kell-e már írni: melyik ez?) mai alakulása. Az amatőr dzsesszista, született esemény- és rendezvény-szervező a művészetek sajátos formáihoz határozottan, akár határtalanul is vonzódik. Hihetetlenül gazdag szovjet bélyeggyűjteményét, impozáns szovjet jelvénygyűjteményét több konferencián is bemutatta - kitörő sikerrel. Mintha egy bőségszaruból lettek volna kiöntve ezek a tárló bársonyára - és talán csak azért nem nevezhetjük e magánmúzeumot egészen teljesnek, mert a szovjetvilág kimeríthetetlen volt a jelvényalkotásban és jelvényhasználatban is. Pl. „az 50 éves a Szovjet Vasút" jelvényt a kabátgallér belsejére tűzve - csak a megfelelő helyen kellett kifordítani a gallért, felmutatni a jelvényt és a kifőzdében mégiscsak volt 6/imhkm vagy ne/ibMeHH. (Szentpétervárott: ne/iMeHb.) A következő fejezetbe is tartozhat, mégis itt említem, hogy ezt az 50. évfordulót is töméntelen jelvény, plakát ünnepelte. Köztük a „nflTflecaT /ieT CoBeTCKoro L\npKa" feliratú nagyalakú plakát is, amely azonban a Leningrádi (akkor A. A. Zsdanov) Egyetemen csakhamar megszerezhetetlen volt - mivel az ott tanuló magyarok (vagy mások is?) mindet felvásárolták. Akinek módja volt arra, hogy Tóth Szergej lakásán fantasztikus gyűjteményeit (legalábbis ezek egy részét) megtekinthesse, egy idő múlva nem is maguk a bélyegek és jelvények döbbentették meg, hanem azok felülmúlhatatlanul pontos, fóliánsméretű mappákba sorozatonként való rendszerezése. Mint aki maga is küzd némileg hasonló tárgyak („úti ikonok") „rendbeszedett" tárolásával („Nagyezsda nélkül" - ahogy a művelt mondaná) -, igazán nagyra tudom értékelni, hogy Szergej
Vissza 
