Nyelvi-irodalmi-kommunikációs nevelési kísérlet I-II.

Előszó

Közoktatásunkban már hosszú évek óta a fejlesztés középpontjában a különböző szinteken folyó reformok állanak. Ezek az oktatás-nevelés egészével és a szaktárgyak tanításának egyes részterületeivel egyaránt foglalkoznak. Miután az anyanyelvi kultúra iskolai fejlesztése nem csupán a magyar nyelv és az irodalom tantárgyak feladata, fontos, hogy a mondottak összefüggésében is ismételten végiggondoljuk az anyanyelv tanításának célját, lehetőségeit és ezeknek alárendelt feladatokat.
Fontos továbbá, hogy tudományos kutatásokra alapozott, ellenőrzött és értékelt kísérleti eredmények birtokában sor kerüljön a régit eredményességében meghaladó új bevezetésére olyan ütemben, ahogy ehhez a feltételek megteremthetők.
Közhely, hogy a holnap iskolája a ma világából emelkedik ki. Magán viseli a múlt jegyeit, ráncait, gondjait és örömeit is. Ami a mi iskoláinkban lesz, mindig egy dinamikus, állandó mozgásból következik. Ez tart a jelenből kilépve a jövő felé, és bizonyosan alig hasonlít majd ahhoz, ami ma megszokott, holott már itt van közöttünk, a már itt levő és a még el nem érkezett között.
Az előremutató jövendőt segíteni megszületni nagy felelősség, ami azt is jelenti, hogy tudatosan kell vállalni elhatározásainkat és cselekedeteinket.
Ezt tette 15 esztendővel ezelőtt Zsolnai József, amikor végiggondolta anyanyelvi kultúránk romló helyzetét és az ebből fakadó iskolai teendőket. A sok esztendős gyakorló pedagógusi tevékenysége adta az indítékot és bátorságot annak a hipotézisnek a megfogalmazására, ahogy az általános iskolás anyanyelvi tananyagot minden egészséges gyermek a jelenleginél rövidebb idő alatt képes megtanulni és így több idő juthat arra, hogy a mostaninál nagyobb jártasságot szerezhessenek a művészi jelrendszerekben, jobban építhessenek az irodalomra, a zene, a képzőművészet és a film megismerésére és értékelésére. Vissza