A két világháború közötti magyar irodalom egyik ünnepelt sztárírója mind az anyagországban, mind Erdélyben Nyirő József volt. Később azonban, egészen a rendszerváltásig - több sorstársáéval egyetemben - még a nevét sem volt ajánlatos leírni. De a kommunista kultúrpolitika hiába iparkodott még az emlékét is kilúgozni generációk emlékezetéből - 1990 óta ismét az egyik legolvasottabb (immáron) klasszikusunk, akinek az életműve fölött - főleg politikusi szerepvállalásai okán - ádáz vita zajlik szakmai berkekben évtizedek óta. A székely lelkület és a székely táj nagy krónikása olyan könyvekkel írta be magát a magyar irodalom történetébe, mint többek közt a Jézusfaragó ember, A sibói bölény, az Uz Bence vagy a Madéfalvi veszedelem. Sikereit az is fémjelzi, hogy a színházak mellett az akkor még gyermekkorú magyar filmgyártás is fölfigyelt rá; az elbeszéléseiből készült Emberek a havason című filmmel fiatal rendezője, Szőts István a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennálé-díját hozta el. Nyirő 1945 után emigrációba kényszerült, Spanyolországban hunyt el szegénységben, hamvait - végakaratának megfelelően - 2012-ben szállították haza Székelyudvarhelyre, nem kis közéleti csinnadratta közepette. Lakatos Mihály az életmű alapos ismerője és kutatója, jelen - nemegyszer ironikus hangvételű, de végig olvasmányos - esszéivel és tanulmányaival nem csupán esztétikailag elemzi Nyirő könyveit és helyezi irodalomtörténeti kontextusba a helikoni írónemzedék jeles alakját - de az életút legmeghatározóbb mozzanatainak feltárásával igyekszik minden olyan tévhitet, előítéletet is szétoszlatni a személye körül, amelyek beárnyékolták sajnos a műveket is, melyekért azonban a közönség mindmáig rajong.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.