Sibói bölény I-II.

Előszó

Arany-ezüst csipkék között, tündöklő ékszerekkel, a halálnak is nyájas arcot mutatva feküdt a ravatalon a híres nagyasszony, Árva Dániel Polixéna. Fejénél fényesen öltözött férfi állott aranyos címerű zászlóval. A harang megkondult, felgyűltek a papok és elfoglalták a gyászbavont székeket. A szövétnekesek a koporsó mellé állottak, a gyászversezetet osztani kezdették. A temetés-gazda felvezette a keserveseket.
A koporsó fejénél ragyogó tiszti egyenruhában a daliás fiu, Wesselényi Miklós állott, három árva aszszonyhugával. Egész Erdély színe-java felvonult a temetésre. Mennyi gróf és báró, mind ott szomorkodott. Embertől, hintótól fekete vala a hely. Fáklya-, gyertyaégetésnek vége-hossza nem volt.
Megkezdődött a szertartás. Órákig eltartott a sok oráció, búcsúztató. A keserű szó az égig hatott, búgott a gyászdal, tompa harangzúgás és sok gyásztól fáradtan vitték el sírjába a rangos halottat.
Temetés után torhoz ültek, ahogy szokás; külön a férfi, külön az asszonykeservesek. Álmosító, halk beszéd hullámzott, magasztalták az elköltözöttet. Csak Wesselényi Miklós nem beszélt, nem evett, nem ivott. Ifjú fejét széles mellére ejtette, s a lelke kavargott. Olt, ült rendületlenül, két szeme izzott némán, ajakrágó búval nézte a torozó embersokaságot: hogyan öblítik le a gyertyafüstöt borral, tördelik az anyja nevét, s a csontot. Végleg elkeseredett. Vissza

Fülszöveg

A regény II. József korát mutatja be, erdélyi nézőpontból. Hatalmas konfliktus feszül a birodalmát egységes, egynyelvű országgá gyúrni kívánó császár és az erdélyiek között. Az uralkodó az erdélyi életformát, a kiváltságok, a hagyományok őrzését modernizáló törekvései akadályának tekinti, s nem érti meg a főhős - Wesselényi ragaszkodását népéhez, nyelvéhez, hazájához. Az erdélyi urak sem látják világosan a császár szándékait, csupán azt érzékelik, hogy az újabb és újabb rendelkezések fojtogatják, tönkreteszik szeretett szülőföldjüket. Wesselényi a leghatározottabban ellenáll az Erdélyt fenyegető szándékoknak, bár szenvedéseit csak növeli, hogy egykori szerelme is ellene fordul, mégsem tántorodik el céljától. A két "ellenfél" - a császár és az erdélyi főúr - hosszú évekig tartó küzdelme után csupán egyetlen pillanatra képes megérteni egymást. Ekkor azonban az uralkodó már halálos beteg. A megnyugvást viszont Wesselényi számára nem a császár halála, hanem felesége csendes, kitartó szerelme hozza el. Vissza