Nyugat 1928. április 1.

Előszó

Részlet:
Gellért Oszkár és a Nyugat

Nincsen költő - még Ady Endre sem -, aki annyira összeforrott volna a Nyugattal, mint Gellért.
Nem arra az összeforrottságra gondolok, amivel küzdelmeinkben mint társ állt közöttünk; együtt élt és lélekzett folyóiratunk életével, s mint okos testvér egy tudott lenni mindnyájunkkal, holott lelke oly külön világban lakozott, távol mindenkitől.
De költészetének is minden lélekzése egyúttal a Nyugatnak egy lélekzése volt.
Szinte valamennyi verse a Nyugat-ban jelent meg.
Ez a nagyszerű palánta teljesen itt gyökerezett, virágzott, terebélyesedett, mint fa a jó földben. Lehet-e nagyobb büszkesége folyóiratnak? (S kivált a mi szellemi életünk sivatag és sziklás talaján.)
S ha a kert adott földet a palántának: viszont e palánta volt egyike azoknak, melyekből előállt, melyek kertté tették. Gellért ott volt a Nyugat bölcsőjénél. Sőt a Nyugat legelső őse, a Magyar Géniusz, már munkatársai közé számíthatta ezt a fiatalembert, aki még akkor valódi gyermek volt. (De verse felnőttebb, mint az akkori „nagyoké".)
Gellért bizonyos értelemben a Nyugat költőinek doyenje. Noha alig idősebb minálunk, s mindenesetre jóval fiatalabb Adynál. De mikor messze, vidéki számkivetettségünkben, először olvastuk nevét a Nyagatban, ez minekünk már ismeretes név volt: mint egy beérkezett, érdemes költő neve, ki ime, a fiatalokhoz csatlakozott.
Vissza