Nyugat 1936. április

Előszó

Részlet a kötetből:

BERZEVICZY ALBERT

Még a Nyugat legelső évfolyamában (Istenem, milyen rég volt!) írtam egy cikket Berzeviczy Albert könyvéről, a Beatrix KirálynéróL Azaz hogy a cikk tulajdonképen nem is a könyvről szólt, mégkevésbbé az írójáról, s amint most újra elolvasom, csalódást okoz. Semmit sem tudok meg belőle arról, ami érdekelne: hogyan láttam abban az időben Berzeviczy Albertet akit még akkor személyesen nem ismertem? Mintha írás közben el is feledtem volna, hogy itt egy könyvről van szó: csak Beatrix királynéra gondoltam akiről a könyv beszél, Mátyás híres udvarára és a gyönyörű magyar renesszánszra, arra a nyugtalan, hol gyűlölködő, hol szerelmes viszonyra, mely a keleti magyar lelket Nyugat kultúrájához fűzi...
Nem különös-e, ha egy író így eltűnik a témája mögött? Hogy eszünkbe se jut rá gondolni, milyen a stílusa, mi jellemzi az egyéniségét, ilyesmivel ő nem tolakodik az olvasó és a tárgy közé. Elfeledteti magát, mintha a jómodor vagy tárgyilagosság ezt követelné; pedig nekem most úgy tűnik föl, hogy ép ez a jómodor vagy tárgyilagosság árulja el Berzeviczyben az íróban Berzeviczyt az embert, akinek távozását ma fájlaljuk. Én a Kisfaludy-Társaság ügyeivel kapcsolatban ismertem őt meg, mint a Társaság elnökét. Ahogy egyszer láttam ebben a minőségben, nem is tudtam többé másként elképzelni. Mintha mindig és mindenütt elnök lett volna, egyformán személytelen és tárgyilagos az emberi viszonyok és a történeti adatok közt. Személyisége legfelebb elnöki buzgalmának némi szertartásosságában bukkant ki, ami ennél a tisztségnél inkább erény mint hiba, mert a reprezentatív rend tiszteletét, a formák iránti érzéket mutatja.
Ez az érzék és tisztelet megvolt benne mindenkinek helye és joga iránt. A társadalom láthatatlan, nagy formális rendjének víziója élt benne, olyan hierarchikus erővel, olyan parancsoló hittel, mint mai nap már csak igen kevesekben. Korunk szereti a «tekintélytisztelet» jelszavát hangoztatni, de voltakép csak az erőt tiszteli, azt nevezi tekintélynek. Berzeviczy formálizmusa az erkölcsi jogok tiszteletén alapult, s azon a jogászi és liberális elven: mindenkinek megadni a magáét! Ezt az elvet ő még egy másik korból hozta magával, egy régi, szebb, szabadelvűbb korból, mely még általánosan elismerte és vallotta. Ahogy az öreg űr lassan túlélte korát, s a régi elv gyakorlatával mindinkább egyedül maradt: az eleinte vaskalapos, formákba merevült konzervativizmusnak látszott, később azonban mindinkább erény és dicséretreméltó példaadás lett. Vissza