Nyugati kórusok

Előszó

A TISZTA karénekművészet, amely ma Keleten, nálunk kezd kivirulni, Európa nyugati felében néhány száz évvel ezelőtt érte el virágkorát: a franciáknál és németalföldieknél a 15-16. században, az olaszoknál a 16-17.-ben, a németeknél a 17'-18. században. Ebbe a virágkorba vezeti el az énekest ez a gyűjtemény. «Régi nyugati kórusok»: ez lehetne a teljes címe. De nem hiszem, hogy akadna művelt énekes, aki e kórusok éneklése közben ne érezné, hogy mennyire élő, friss, mai zene ez! Egy átlagos lakóház ötvenéves korában régi épület. De egy ötszázéves reneszánsz-palota maga a kőbe faragott ifjúság. A dalárda-szerzemények fölött eljárt az idő. A reneszánsz karének szépsége azonban érintetlen merül fel az évszázadok múlásából. Legkevésbbé régi ez a művészet nekünk, magyaroknak. Hiszen a nyugati kórusok nagy mesterei itt úgyszólván elsőnek, újdonságként jelennek meg miközöttünk. A Mátyás király idejében virágzó budai kórusélet Stoltzer Tamás budai királyi karmester halálával a mohácsi vészkor megszakad. Századokon keresztül hiába adtak volna, ki nyugati kórusokat magyarul: nem volt énekkar, amely énekelje. Amikor pedig megalakultak az első polgári énekkarok, már elhanyatlott a külföldi nagy virágkor s karvezetőinknek első gondolata nem a szépség volt, hanem a magyarosítás, az éneken keresztül. Isten akaratából most az idők teljessége nálunk is elérkezett, ismeretlen népi zenénk felfedezésével, zenei életünk, énekkari műveltségünk megújulásával. Az új magyar karénekek szépsége felnyitja a szemünket és ráirányítja távoli korok művészetére is. Vajha áthatná társadalmunkat az ének szépségének megismerésével az éneklés szeretete is! Az angolokra gondolok; a «7 angol kórus» helyett, mely kimaradt ebből a gyűjteményből, vegyük az ő társas életüket példaképpen. A társas éneklés a mi életünket is meg fogja szépíteni. Vissza