Nyugati Magyar széppróza antológiája

Fülszöveg

Csonka irodalom ez, valamit mindig hiányolni kénytelen, még akkor is, ha a magányos írói létezésből eredőkétségeket és szorongásokat sikerült az írónak magában legyőznie. A diaszpóra sokkal lazább, szétesőbb talajt építhet az írói munka alá, mint az etnikailag zárt tömbben elhelyezkedő nemzetiség, amely történelmi múltjával, intézményhálózatával, kiadói és szerkesztői gyakorlatával a történeti folyamatosság és az olvasói megrendelés előnyét biztosítja a szellemi emberek számára. A diaszpóra írója legtöbbször magányosságra kárhoztatva dolgozik, a világ különböző tájain s az irodalmi-írói összetartozás tudatát konferenciák, társaskörök, tanulmányi hetek, irodalmi estek, előadókörutak ritka alkalmai és a bizonytalan publikálási lehetőségek tarthatják ébren. Újra meg újra meg kell küzdenie az írói munkához nélkülözhetetlen hitért és önbizalomért. A külföldön élő magyar író munkavállalásaival, polgári foglalkozásával hozzáépülhet a befogadó idegen ország társadalmához; íróként viszont gyakran társadalmon kívüli jelenség, néma falak között veti papírra a számára oly fontos igéket. Idegen közegben kell az anyanyelvhez, az irodalomhoz fűződő hűségéről tanúskodnia, ami gyakran nyomasztó teherként nehezedik rá és nemegyszer elhallgatást, befulladást eredményez. Szerencsés, ám meglehetősen ritka, aki vállalni tudja a kétnyelvűséget és műveit a befogadó ország nyelvén is megjelentetheti, vagy aki a mostoha körülmények ellenére munkakedvét töretlenül megőrzi. Író és olvasó között szakadozott, hézagos kapcsolat létesülhet, s mivel a közvetítő intézmények - kiadó, szerkesztőségek, egyesületek - nem mindig biztosítják az értékek kiválasztását, a műkedvelő vagy a politikai szenzációkat hajszoló emigráns néha könnyebben érvényesül, mint a szellemi függetlenségére, munkája színvonalára kényes alkotó. Vissza