Pór Bertalan emlékkiállítása

Előszó

A Magyar Nemzeti Galéria legszebb feladatai hazai modern művészetünk legjavának gyűjtése, őrzése és bemutatása általában, és a szocialista képzőművészet feltárása és megismertetése különösen. A társadalmi haladást célzó, vagy követelő életművek kiállításainak szép és nagysikerű sora bizonyítja, hogy a teljes-értelmű progresszió vörös fonálként húzódik át XX. sz.-i képzőművészetünk útján. A századforduló körüli kritikai realizmust követte a Nyolcak rövidéletű, de nagylélegzetű indulása, az első világháború alatt Mednyánszky László és Vaszary János minden kétséget kizáró, drámai erejű, háború ellenes művei, majd az októberi forradalom és a Tanácsköztársaság hónapjai alatt létrejött s az aktuális tennivalókra felhívó, sőt sürgető nagyszerű plakátművészet töretlen ívelést mutat. A kommün leverése után a képzőművészeti tevékenység, igazában mindenféle szellemi tevékenység megdermedt - a művészek legjobbjai emigrációba kényszerültek - és csak a 20-as évek végére oldódott és aktivizálódott a magyar kultúra. A két világháború közötti periódus, az 1920 és 1945 közötti emberöltő nálunk valójában, a képzőművészetben mindenesetre inkább csak 15, mint 25 esztendő. Néhány jó mesterünk a 20-as évek végére visszatért az emigrációból, de tényleges alkotómunkájukhoz és a változott körülményekbe való illeszkedéshez idő kellett. Derkovits Gyula 1926-ban hazatért Bécsből, bizonyos sikerekkel is a háta mögött, de valóságos szárnyalását 1929-től számíthatjuk. Dési Huber István 1927-ben tért vissza Milánóból s azt megelőzőleg is inkább csak rajzolt, festői formálódása a 30-as években kezdődik. Ugyancsak 1930-ban próbálkozott összekovácsolódni az a kis művésztársaság, amelyből 1934-re megalakult a Szocialista Képzőművészek Csoportja. Természetesen a negyedszázados korszak kultúrája, értve ezalatt az itthon-maradottak munkásságát, nem volt egyértelmű, és egymás mellett egyidejűleg élt és hatott a retrográd és a haladó tendencia. S mert a - kezdetben maroknyi - haladó polgári művészek különböző csoportja oppozicióban volt az uralkodó visszahúzó erőkkel szemben, s mert valóban a jó ügyet szolgálta, egyre szélesedett frontja, egyre több fiatalt vonzott körébe. A hivatalos hatalom olasz fasiszta orientációja ellenében a haladók "vigyázó szemüket Párizsra vetették". Az úgynevezett "novecento", az olasz fasizmus hivatalosaulikus művészete szerencsére kevés magyar művészt vont bűvkörébe. Így hát ebben a korszakban sokszoros paralelitás mutatkozik a képzőművészet haladó és maradó árnyalataiban, a formai és tartalmi újító szándékokban.
A Pór Bertalan hagyatékát képező, ezekre futó rajzanyag és sokszáz festmény az elmékkiállítás sokszorosára is elegendő lenne. Hat évtized meghaladó munkálkodása az anyag hatalmas és gazdag változatait nyújtja, ám döntő jelentősége a szüntelen művészi készenlét, a világ minden dolgának minden-perces tudomásulvétele az érzékelés útján és annak azonnali, folyamatos képi átköltése. Olyan nagy mestereknél, mint Pór Bertalan, akinek oeuvrejében a bélyegnyi rögtönzés is gyakran freskó erejű, nagyon nehéz a válogatás, a jobbnál még jobb kiemelése, mert anyagában nagy mennyiségben található a nagyminőség, a sok-sok kivételes kvalitású rajz és festmény. Amit most, halálának második évfordulójára bemutatunk, keresztmetszet, amiben minden korszaka bennfoglaltatik. Mesterünk, aki a század elején a realista emberábrázolásban, a tízes évek elején, mint a Nyolcak egyik kiváló tagja, a haladó tartalomnak a haladó formát kereste, letette a maga obulusait a nemzeti művészet asztalára, a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba vonult. Erre minden ok együtt volt, hiszen a Művészeti Direktórium tagjaként fáradhatatlanul szervezte a háború alatt és után szétzilálódott munka-feltételeket, műtermeket és segélyeket osztott, vásárolt a művészektől a múzeumok számára s nem kevésbé végezte a saját művészi munkáját; a kitűnő toborzó plakátokkal ismét korszakot jelölt. Vissza