Ők mertek magyarok lenni

Előszó

Nem mindennapi színműveket tart kezében a kedves olvasó. A kor, amelyben játszódik, néhányunk számára még élő múlt, de a mai fiataloknak immár csak történelem. Epizódjai pedig valószínűtlennek tűnő történések. A magyar históriának életbevágóan fontos szakasza e néhány hónap, néhány év. Közvetlenül a totális háborúvesztés után - a morális, a katonai vereség, a gazdasági pusztulás, a tömeghalál és tömeges menekülés idején kellett megkísérelni a lehetetlent és létrehozni egy egyetértő népképviseletet, egy ideiglenes kormányt, majd a II. Magyar Köztársaságot, amelyet a győztes szövetségesek elfogadnak, amely képes helyreállítani az ország szuverenitását, képes megteremteni a továbbélés közjogi kereteit, s átvezetni az országot a háborút követő új világrendbe. Az 1945. novemberi választások után a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt jelentős többséget szerzett, az erőszakszervek azonban - minden vita ellenére, szovjet nyomásra - a kommunisták kezében maradtak. Az erőszakszervezetek sikereit viszont ellensúlyozta a népszuverenitás legfőbb letéteményese, a nemzetgyűlés többségének ellenállása. A parlament bátor fellépésével szemben mind az A VO, mind a kommunista belügyminiszter tehetetlennek bizonyult: Kovács Béla kiadatásához nem volt hajlandó hozzájárulni. Csak a világ akkori legnagyobb hatalmának, a Szovjetuniónak a közvetlen beavatkozása tudta a hatalmat Rákosiék kezébe adni. Nehéz megmondani, pontosan mikor múlt ki Magyarországon a demokrácia. Kovács Béla elhurcolásával-e, vagy a Kisgazdapárt szétverésére szolgáló "Magyar Közösségi" perrel, vagy Nagy Ferenc és Varga Béla külföldre távozásával? Ezt a folyamatot nevezte Truman elnök "gyalázatos magyarországi vörös puccs"-nak. Vissza