M!
A Belső tükör néhány apróságtól eltekintve eddig írt és befejezettnek érzett verseimet tartalmazza.
A könyv hét fejezetre oszlik. Csaknem min-•f l'degyiknek külön sorsa van. V' Í Az első, amely egyben első kötetem lett
'í 11 f volna, az Elérhetetlen föld címet viseli.
Mivel keletkezése idején nem jelenhetett meg, utólag állítottam össze 1958 és 1962 között született ifjúkori verseimből. A második, a Fordulópont, 1972-es kötetem anyagát tartalmazza, a harmadik, a Jel, 1981-ben megjelent könyvemét. A Nagyítófény 1991-ben megjelent azonos című válogatott kötetem 1981-után íródott verseit tartalmazza. A Por és hamu 2002-ben jelent meg. A két utolsó fejezet-Kötéltánc, Miért a semmiért? - a 2002-től máig tartó időszak termése. A már kinyomtatott verseken is változtattam szerkesztés közben, amikor szerencsésebb kifejezésre véltem találni, máskor több változat közül kellett kiválasztanom a most nekem leginkább megfelelőt, az is előfor-¦j 1 dult, az időközben javított alakot...
Tovább
Fülszöveg
M!
A Belső tükör néhány apróságtól eltekintve eddig írt és befejezettnek érzett verseimet tartalmazza.
A könyv hét fejezetre oszlik. Csaknem min-•f l'degyiknek külön sorsa van. V' Í Az első, amely egyben első kötetem lett
'í 11 f volna, az Elérhetetlen föld címet viseli.
Mivel keletkezése idején nem jelenhetett meg, utólag állítottam össze 1958 és 1962 között született ifjúkori verseimből. A második, a Fordulópont, 1972-es kötetem anyagát tartalmazza, a harmadik, a Jel, 1981-ben megjelent könyvemét. A Nagyítófény 1991-ben megjelent azonos című válogatott kötetem 1981-után íródott verseit tartalmazza. A Por és hamu 2002-ben jelent meg. A két utolsó fejezet-Kötéltánc, Miért a semmiért? - a 2002-től máig tartó időszak termése. A már kinyomtatott verseken is változtattam szerkesztés közben, amikor szerencsésebb kifejezésre véltem találni, máskor több változat közül kellett kiválasztanom a most nekem leginkább megfelelőt, az is előfor-¦j 1 dult, az időközben javított alakot cseréltem fel az eredeti formára. Összesen ötvenhat év termése kerül így az olvasó elé. Lesz-e folytatás?
Ha rajtam múlna, szívesen megajándékoznám magamat egy utolsó, derűs, halál előtti fejezettel.
Oláh János
' ^ > q
i.i
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.