Előszó
Magánügy? Aligha... Jöttünk haza Szöulból. Közel egy napos a repülőút, mindenki hulla fáradt. Ki alszik, ki olvas, ki járkál, van, aki az érmét nézi.
Ez az a perc, ezt most kell megvitatni. Mert a...
Tovább
Előszó
Magánügy? Aligha... Jöttünk haza Szöulból. Közel egy napos a repülőút, mindenki hulla fáradt. Ki alszik, ki olvas, ki járkál, van, aki az érmét nézi.
Ez az a perc, ezt most kell megvitatni. Mert a könyv tulajdonképpen már kész. Ugyan még egy betű sincs kézben, de ha a sportolók nagyot teljesítenek, az az újságírókra is jó hatással van... A zöme már az utolsó sort is kipréselte magából, amikor jött a kérés, írj a könyvbe. - Mikorra? - Holnapra! Tegnapra! Hiszen, ha nagyon eltávolodunk az eseménytől, akkor az mit ér?
A szemek ötkarikásak. A beszélgetés hangvétele csaknem mindenkivel azonos. A válaszok visszaköszönnek. Borzalmas vagy, ne erőszakoskodj, megmondtam, hogy nincs erőm - ez a szereplés tényleg csodálatos volt -, megcsinálom.
Akkor hát valóban már csak a cím hiányzik. Ha a tizenegy aranyérem kollektív munka volt, akkor legyen az a sikereket összefoglaló kötet is. (Mármint: ne csak az újságíró, hanem az eredményeket alkotó sportoló közösségé is!)
Itt vannak mind. Ez az a perc, amikor még mindenki ráér. Az elsőként megkérdezett Papp Laci ugyan először a szemét dörzsöli, de aztán hű marad önmagához.
"Adtunk az etetőjüknek!", higgyétek el, érvel, ennél találóbb könyvcímet el sem lehet képzelni.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal