Open

Előszó

A vég
Kinyitom a szemem, és nem tudom, hol vagyok, vagy ki vagyok - nem olyan szokatlan - a fél életemet így töltöttem. Ez most mégis más érzés. Sokkal félelmetesebb. Sokkal egyetemesebb.
Felpillantok. A padlón fekszem az ágy mellett. Már emlékszem. Az éjszaka közepén költöztem le a földre az ágyból. A legtöbb éjszakán így teszek. Jobb a hátamnak. Pokoli kínszenvedést jelent, ha túl sokat fekszem puha matracon. Háromig számolok, aztán kezdetét veszi a felállás hosszú, nehéz procedúrája. Egy köhintéssel, nyögve az oldalamra fordulok, aztán magzatpózba görnyedek, majd a hasamra billenek. Most várok, várok, hogy meginduljon a vérkeringés.
Viszonylag fiatal vagyok. Harminchat éves. De úgy kelek föl, mintha kilencvenhat lennék. Három évtized a pályán sprintekkel és megtorpanásokkal, felugrásokkal és kemény leérkezésekkel. Ez után a testem már nem igazán azonos velem. Különösen reggelenként. Ennek következtében az agyam sem igazán azonos velem. Miközben kinyitom a szemem, idegennek érzem magam a bőrömben, ami nem újság, de reggelenként jóval erőteljesebb érzés. Gyorsan átfutok az alapvető tényeken. Nevem Andre Agassi. Feleségem Stefanie Graf. Két gyermekünk van, az ötéves fiam és a hároméves lányom. A Nevada állambeli Las Vegasban élünk, de jelenleg New York Cityben, a Four Seasons hotelben tartózkodunk, mert a 2006-os US Openen játszom. Az utolsó US Openemen. Sőt, valójában életem utolsó teniszversenyén. Hivatásos teniszjátékos vagyok, bár gyűlölöm a teniszt, gyűlölöm sötét és titkos szenvedéllyel, ahogy mindig is. Vissza