Operettek könyve

Fülszöveg

Ezek a koratavaszi napok, 1867 Párizsának felejthetetlenül szép áprilisi napjai, főleg a bennfentesek számára jelentettek komoly megpróbáltatást. Az egyszerű ember ugyanis, akit valami élelmes utazási ügynök, esetleg mutatós újsághirdetés, rokoni látogatás, vagy csak a gyermeki kíváncsiság szólított Párizsba, az könnyen osztotta be az idejét - rábízva magát az emberfolyamra, amely vitte ellenállás nélkül, mint ahogy a folyammeder meghatározza a kormányát és evezőjét vesztett csónak menetirányát. Ezek a naivan bámészkodó, messziről jött idegenek, e mesevilágba érkező falusiak (Párizs olyan elbűvölő volt, hogy még Berlin, München, Bécs vagy Pétervár polgárai is riadt vidékieknek érezték magukat), a bódult utasok csak fizettek, vásároltak, könnyelműsködtek, bolond kalandokba bocsátkoztak, franciául tanultak, udvaroltak, a kalandorok és zsebtolvajok ellen védekeztek, pezsgőztek és lelkendező leveleket írtak az otthoniaknak, teljesen elveszítve öntudatukat mint a részeg, vagy a szerelmes... hiszen ez valóban részegség volt és szerelem: őrjöngő, bolond találkozás Párizzsal, a világ fővárosával.
A tudatlan embernek hát könnyű dolga volt: élt és élvezte az életet.
Nem így a beavatott, akit állandóan gyötört a kétség, hogy merő ügyetlenségből, lassúságból vagy hiányos értesülésből kifolyóan kimarad valami nagy látványosságból, az 1867-es világkiállítás valamelyik emlékezetes csodájából.
Mert igaz ugyan, hogy a nagy premierjegy megvolt már, mely nemcsak az ünnepelt, sőt: az istenített Hortense Schneidert hozta látóközelbe, hanem Sándor cárt is, minden oroszok urát, ember és Isten előtt, igaz, hogy ez a jegy megvolt már, de hogy lehet megoldani azt, hogy az ember jelen legyen Moltke és Frigyes trónörökös-főherceg bevonulásánál is? Az igazi habitüék finom megoldást találtak! Őnagysága elment Moltke generálist üdvözölni, férjuram viszont Hortense Schneidert látogatta meg, mert ez inkább ígérkezett férfimulatságnak. Vissza