Oppenheim-testvérek

Előszó

Részlet a könyvből:

Gustav Oppenheim doktor ma, november 16-án, ötvenedik születésnapján, jóval napfelkelte előtt ébredt. Kellemetlen volt. Tudta, mai napja fárasztó lesz. Éppen ezért feltette magában, hogy jól kialuszsza magát.
Fektében néhány 'kopár fakoronát látott, meg az ég egy darabját. Az ég magas volt és tiszta. Köd nem volt, mint más években gyakran november táján. Nyújtózkodott s ásított. Most, hogy már ébren volt, hirtelen elhatározással visszahajtotta széles, alacsony ágyának takaróját, rugalmasan kivetette két lábát s a meleg lepedők meg takarók közül fejest ugrott a hűvös hajnalba.
Látta kis kertjét, amint háromszoros terraszt alkotva ereszkedik le az erdőbe. Jobbra és balra erdős dombok emelkedtek. Túl a távolabb fekvő erdőborította telken is újból dombosan meg erdősen emelkedett a terep. A kis tó felől, amely odalent feküdt balra, láthatatlanul, a Grunewald lúcfenyői felől hűvös-kellemesen fújt a szél. A reggel nagy csöndjében mélyen, élvezettel szívta magába az erdei levegőt. Távolról tompa fejszecsattogás hallszott; jól esett ez az egyenletes zaj, mert még csak jobban kiemelte a csöndet. Mint minden reggel, ma is gyönyörködött a házában. Aki tájékozatlanul vetődött ide, még csak nem is sejthette, hogy csak öt kilométernyire van a fogadalmi templomtól, Berlin-West szívétől. Azt meg kell adni, hogy Berlin legszebb pontját választotta ki a ház számára. Itt megtalálta a falu teljes csöndjét, hogy kívánni sem lehetne szebben, de meg a nagyváros minden előnyét is. Vissza