Előszó
Őr (a palota tetején)
Ti istenek, kínomnak véget vessetek;
egy hosszu éve őrködöm, s úgy fekszem itt
az Átridák tetőjén hasmánt, mint az eb,
gy nézem én az éj csillagseregletét,
a földi...
Tovább
Előszó
Őr (a palota tetején)
Ti istenek, kínomnak véget vessetek;
egy hosszu éve őrködöm, s úgy fekszem itt
az Átridák tetőjén hasmánt, mint az eb,
gy nézem én az éj csillagseregletét,
a földi embernek telet s nyarat hozó
uralkodó nagy égi fényességeket,
a sorvadozva gyöngülőt s a fölkelőt.
Most is lesem, hogy gyúl-e már a fáklya-jel,
a tűz-sugár, a hírhozó, hogy Trója már
ledőlt, bevettük: így akarja, rendeli
a férifitervü nő reménykedő szive.
harmatmegeste éji-vándor ágyamat
nyomván, ez álmok-elkerülte fekhelyet
- mert hisz nem álom állong itt, de félelem,
a szemhéjam hogy le ne szorítsa szunnyadás - ,
mikor dúdolni vagy fütyülni kezdenék,
a szendert visszaéneklő varázsszerül,
e ház balsorsán sírok nyögve akkor is,
mert nem vezérli már a régi bölcsesség.
Ó, bár ez éj kínomnak véget vetne már,
s jóhírt ragyogni gyúlna éji tűz-sugár.
Vissza