Nancy Williams maga a megtestesült jógyerek. Egy ideig legalábbis az volt. Élete első tizennyolc évében szülői szigorban nevelkedett, ezért rutinból utasított vissza minden olyan ajánlatot és meghívást, ami akár csak a legapróbb tiltott történéshez vezethet. Bulik helyett inkább tanult, sorozatot nézett, és telefonban kritizálta a jeleneteket a barátnőjének. Csendben kuncogott, amikor az osztályát újabb szidások érték a tanárok részéről, akik a végzős évre sem tudták kivívni Nancy tiszteletét. Aztán eljött az utolsó gimnáziumi év novembere, és Hálaadás ünnepe előtti szent napon megérkezett a St. Elliot gimnázium elit falai közé az új történelemtanár. Christopher Burns az egyetemről frissen szabadult pedagógus, rideg és szarkasztikus, a stílusát legjobban a hozzánőtt öltönye és a bunkó megjegyzései írják le. Nancy Williamsnek, ennek az ügyvéd anyukával élő, cserfes és olykor tiszteletlen végzős diáklánynak igencsak zavaró a férfi viselkedése. Persze, ez fordítva is elmondható. Szóval a kérdés: mi történik akkor, ha ezt a kettőt összeeresztjük?
Orgován Ramóna 2019 júniusában kezdte a Hidegháború publikálását, mely az elmúlt 4 évben több mint egymillió megtekintést szerzett a hazai Wattpaden.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.