"Soha nem felejtem el a napot, amikor újjászülettem." Ezzel a mondattal kezdi új könyvét a szerző, aki tavaly nyáron szerencsés módon kapott egy új esélyt az élettől. Egy váratlanul érkező sztrók miatt kórházba került, és megérintette a halál szele. A történtek nyomán megbizonyosodhatott róla, ilyen éles helyzetben is tud-e a saját legfontosabb elvei szerint élni és cselekedni: hittel, szenvedéllyel és belső békéje megőrzésével.
Dr. Csernus Imre a hivatásából adódóan gyakran találkozott az elmúlással, és azt is nap mint nap látta, hogy miközben a halál a régebbi korok felfogása szerint természetes esemény volt, az élet elkerülhetetlen befejezése, a 21. századi ember tabuvá tette ezt a témát. Nem akar szembesülni vele, és annyira fél tőle, hogy még beszélni sem hajlandó róla, ezért aztán konfliktushelyzetbe kerülve kapkodni kezd, pánikba esik és menekülni próbál. Ugyanakkor, mutat rá a szerző, mindannyiunknak lehetőségünk van rá, hogy felelősséget vállalva önmagunkért és a tetteinkért, megszabaduljunk a halálfélelemtől. Újjászületése élményének nyomán született meg ez a rendhagyó könyv, amelyben huszonegy témába rendezve tesz javaslatokat arra nézve, hogyan nézhetünk szembe bátran az élettel és a halállal egyaránt. Saját tapasztalatai és tanulságos, megérintő történetek révén beszél veszteségről és betegségről, párkapcsolatról és válásról, gyereknevelésről és családi kapcsolatokról, olyan visszatérő kulcsfogalmakról, mint a hit, a bátorság, és mindenek előtt az elfogadás. Hogyan élhetünk öntudatosan, bátran, a hitünknek megfelelően, minden egyes napot úgy megélve, mintha az lenne az utolsó, amit ezen a földön töltünk, hiszen a mondás szerint ember tervez, Isten nevet rajta.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.