Magyar népdalok I. (töredék)

Előszó

Népdalantológiánk első kiadásának megjelenésekor kilenc éve volt annak, hogy munkatársaimmal együtt közreadtam a Magyar népmesék három kötetét, s hosszú évek elteltével, 1968-ban követte ezt a Magyar népballadák kötete. Sorozatunkat most zárja le a harmadik rész, amelynek anyagát a magyar népdal tíz- és tízezernyi szövegváltozata közül válogattuk Katona Imrével együtt. E második, bővített kiadásunkban szám szerint valami kétezernégyszáz szöveget adunk közre. Arra törekedtünk, hogy a magyar népdal szövegeit belső természetük: mondandójuk és szerkezetük szerint rendezzük műfaji csoportokba. tudjuk, hogy ezek a műfaji csoportok nem jelentenek szilárd, elválasztó keretet, még arra is tudunk példát, hogy egyetlen dalstrófa hogyan rokonítható akár prózai epikus történettel. A lírai népdalok tartalmi szempontból csak úgy rendezhetők, ha mindegyre egymáshoz viszonyítjuk őket, hiszen ezek a szövegek annyi formulás, formai kapcsolatot mutatnak egymással, annyira nyitottak a többi népdal felé, hogy egy-egy népdal szinte mindig csak egy sor tagjaként, egy-egy szövegbokor részeként fogható fel. Egy-egy műfaji körön belül nemegyszer úgy tetszik, ha a rokon szövegeket egymás mellé helyezzük, mintha egyikük szervesen nőne a másikból; így olyan változatsorokat kapunk, amelyek mintha elválaszthatatlan rokonok volnának, s amelyeknek csak önmagukban, a többi közül kiemelve van egyéni jellegük. A népdal építkezésének módszereiből következik ez, s reméljük, hogy a válogatás és a műfaji csoportosítás, az anyagnak az egy-egy műfajon belüli elrendezése segít abban, hogy a népdalra vonatkozó szövegvizsgálatok végre tudományos szintn elkezdődjenek. A régi, klasszikus tanulmányok óta ugyanis - már Kodály felpanaszolta - szinte senki sem foglalkozott a népdal szövegeinek kínálkozó tanulságaival.
A népmese, a ballada, a népdal köteteivel háromrészes válogatásunkat befejeztük. Tudjuk, a sorozat nem teljes, nem adja a magyar paraszti szóhagyomány gazdag anyagát (a munkásfolklór külön téma, bár elválaszthatatlanul kapcsolódik a parasztság alkotásaihoz, mint itt közreadott bányászdalaink is bizonyítják). Akár közmondásainknak (mostanában, tudós műszóval inkább proverbium-nak mondják mindenütt) is szentelhetnénk egy önálló kötetet; még történeti példánk is van erre: Erdélyi János a Népdalok és mondák három kötete után, 1851-ben külön kötetet szentelt közmondásainknak. Dömötör Tekla kitűnő dolgozatai óta tudjuk, hogy dramatikus népi játékunkat, dramatiksu népszokásainkat is érdemes gyűjteményes kötetekbe foglalni: az európai és benne a magyar összehasonlító kutatás megannyi értéket találhat. Befejezett is, nyitott is sorozatunk ezekkel a megjelent kötetekkel - a néhány legfőbb népköltészeti-műfaji csoport anyaga együtt van... Vissza