Ösvény a hegyre

Előszó

Részlet a könyvből:

"Körüljárta a torony nélküli, hosszú templomot, amely ránehezedett a hegyre, s mintha tulajdon súlyával lapította volna meg ennek tetejét. Az ily módon alakult fennsík Kelet felé az akácosig tartott, Északról meg egy szakadékos homokpart határolta. A csúcsíves ólomkeretes ablakokon megcsillant a távolabbi, nagyobb hegyek felett függő nap fénye. Elolvasta az ajtó mellé szegezett tábláról, hogy mikortól meddig építették, mikor pusztította tűzvész, mikor dúlta török és mikor újították fel legutóbb a templomot; a nehéz, kovácsoltvas kilincset azonban hiába nyomta le háromszor egymás után, az ajtó zárva volt. Még elidőzött a kopott lépcsőkön, mintha azon töprengene, hosszú évszázadok alatt hányan jártak itt, mekkora tömeg vonult keresztül ezeken a lépcsőkön. Néha, amikor körben égtek a falvak, idemenekültek a három oldalról meredek, a negyedikről szakadék védelmezte hegyre.
Egy darab félig már elomlott, félig földbesüppedt fal még mutatta, hol húzódott a hegyen a védelmi vonal.
Tovább sétált a letaposott ösvényen. Merre kéne mennie? Az alkonyi szellő édeskés virágillatot hömpölyögtetett éppen szembe vele. Agyában, mint bányamélyben talált kődarabon a régen kihalt ősállat lenyomata, ott maradt a homorúra kopott kőlépcsők képe. Ingerülten rágyújtott. Egy, az erről a vidékről szóló útikönyvben azt olvasta, hogy aki erre jár, el ne mulassza megnézni a templomot, és ő úgy gondolta, feltétlenül minden apró részletében meg kell ismernie ezt a tájat, ennek múltját, jelenét. Kell." Vissza