A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Az "Öt nap júniusban" című regény - noha az 1953. június közepén lezajlott berlini zavargások idején játszódik, egyben-másban persze eltér a három évvel későbbi magyarországi eseményektől - ugyancsak egybecseng a hazai közvélemény tapasztalataival. Annál inkább számíthat érdeklődésre, mert a fordulatos, sokszálú cselekmény egyolyan író szemléletét sugallja, akit joggal neveznek a "lelkiismereti kényszerből lázadó"-nak, aki sohasem dugta fejét homokba, sem mint a weimari köztársaság fiatal újságírója, sem mint emigráicóba kényszerített áldozat, sem mint az amerikai hadsereg őrmestere, sem akkor amikor - német földre való visszatérése után - Az NDK-ban telepedett le, ahol ma is él, egy olyan íróé aki hű maradt baloldali antifasiszta és szocialista eszméihez. Az "Öt nap júliusban" 1974-ban jelent meg németül de az író már az 53-as összecsapások napjaiban elhatározta hogy regénybe sűríti személyes élményeit, meglátásait, már akkor elkezdte a munkát.
Ebben az értelemben is korszaknyitó...
Tovább

Ebben az értelemben is korszaknyitó mű: a "létező szocializmuson" belüli első nagy nyílt összecsapás mind máig aktuális tanulságokkal szolgáló irodalmi dokumentum és egyben rendkívül érdekfeszítő olvasmány.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.