Ötven tükör

Fülszöveg

A vers tükör. Pontosabban: tükör is lehet. S mutathatja íróját is, olvasóját is. Jó esetben mindkettőt egyszerre, de külön-külön a kettőt, vagy a kettő közül csak az egyiket - a kép akkor is lehet tanulságos, elgondolkodtató, önmagunkra döbbentő.
Ez a könyv ilyen tükör - tükörcsarnok - kíván lenni: az egyes szám első személy vallomásait, az énkeresés, önelemzés verseit fogja egybe. Nem szokványos értelemben vett válogatott verseskötet tehát - ilyen könyvem nemrég, 1995-ben jelent meg legutoljára (Harangzúgásban, avagy A hús bohóca), s azóta vers szinte semmi nem került papírra tollam alól, úgyhogy az abban látható képet semmit nem módosítja egyelőre. Ebbe a mostani kísérletbe nem is biztos, hogy a legjobb vagy a legjellegzetesebb, legérdekesebb opusaimat vettem föl - az önarcképre összpontosítottam benne, az önmeghatározás nekigyűrkőzéseire, meg-megújuló késztetésére, küzdelmére, a telő-múló idő által is szünet nélkül módosuló, illetve az idő kegyes múlása ellenére is állandósuló arcvonásaim minél pontosabb, adekvátabb rajzára.
Ötven év - ötven vers - ötven tükör. Amikor a kiadó megtisztelő kérésére ráálltam e kísérletre, azt hittem fél kézzel eleget tehetek a feladatnak. Tévedtem. Az embernek mindig valamivel, valakivel szembenézni a legnehezebb: mégis bármivel, bárkivel könnyebb, mint önmagával. Ez mind én voltam egykor? Ez mind én voltam egykor... Ez mind én lehettem... ez lehettem én egykor... S mivel ez voltam, ez lehettem - ez mind vagyok. Ez mind... tehát ez az egy.
De vajon érdekel-e ez valakit? Megpillantja-e magát valaki tükreim valamelyikében, megtalálja-e magát valaki bennem?
A jövőnek ettől függetlenül boldogabb évezredet kívánok, mint az enyéim voltak.

Budapesten, 1999. augusztus 6-án

T.L. Vissza