Mikael Niemi svéd író 1959-ben a Tornio-folyó nyugati partján fekvő Pajalában született. Felmenői között finnek, lappok és svédek egyaránt találhatók. Költőként debütált 1988-ban, ám az igazi áttörést számára a 2000-ben megjelent Popularmusik frán Vittula (magyarul Popzene Vittulából, 2005) című regény hozta meg, amellyel még abban az évben elnyerte a rangos August-díjat. Több detektívregény után 2012-ben tért vissza a szépprózához: Fallvatten (Özönvíz) című műve ismét nagy kritikai és közönségsikert aratott.
Az Özönvíz látszólag katasztrófaregény, de műfaját valójában nehéz meghatározni. A szerző filmszerűen, nagy feszültséget teremtve beszéli el egy, az észak-svéd Lule folyón bekövetkező, képzeletbeli gátszakadás lebilincselően izgalmas, fiktív történetét. De társadalomrajznak sem utolsó ez a mű: a folyóparton élő vagy éppen csak ott megforduló, különböző foglalkozású és korú szereplői a feltarthatatlan áradás következtében tragikus pusztulásuk vagy szerencsés megmenekülésük...
Tovább
Fülszöveg
Mikael Niemi svéd író 1959-ben a Tornio-folyó nyugati partján fekvő Pajalában született. Felmenői között finnek, lappok és svédek egyaránt találhatók. Költőként debütált 1988-ban, ám az igazi áttörést számára a 2000-ben megjelent Popularmusik frán Vittula (magyarul Popzene Vittulából, 2005) című regény hozta meg, amellyel még abban az évben elnyerte a rangos August-díjat. Több detektívregény után 2012-ben tért vissza a szépprózához: Fallvatten (Özönvíz) című műve ismét nagy kritikai és közönségsikert aratott.
Az Özönvíz látszólag katasztrófaregény, de műfaját valójában nehéz meghatározni. A szerző filmszerűen, nagy feszültséget teremtve beszéli el egy, az észak-svéd Lule folyón bekövetkező, képzeletbeli gátszakadás lebilincselően izgalmas, fiktív történetét. De társadalomrajznak sem utolsó ez a mű: a folyóparton élő vagy éppen csak ott megforduló, különböző foglalkozású és korú szereplői a feltarthatatlan áradás következtében tragikus pusztulásuk vagy szerencsés megmenekülésük stációit járják. Niemi éles szemű megfigyelő, lélekrajzai pontosak, cse-' lekményvezetése írói remeklés: hőseit - sokszor abszurd és irracionális világunk, életvitelünk foglyaként - józan iróniával és őszinte együttérzéssel ábrázolja.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.