Szellemet adni a térnek

Előszó

Előszó
GÓTIKUS NÉGYZET, AVAGY A LEIGÁZHATATLAN KELET-EURÓPA
Logikusnak, természetesnek vélem, hogy a nyolcvanas években éppen a Józsefvárosi Galériában találkoztam először Ingó Glass-szal, pusztán amiatt is, mivel ez a félhivatalos kiállítóterem akkoriban a magyar geometrikus művészetet képviselte első sorban - Fajó János szervezésében. Akkor még „csak" a művésszel, akinek szellemisége találkozott galériánkéval, nem pedig a világpolgárral: a nyelvekben és kultúrákban ügyesen tájékozódó emberrel. Persze, ahogy az újabb és újabb találkozások után megismertem, a világpolgárt szívesen cseréltem européerre, annál is szívesebben kelet-européerre. Ez pedig az ő esetében egyáltalán nem lefokozás, sokkal inkább közelítés egy sajátlagos szuperlatívuszhoz, amely nem pusztán szellemi tartalmat fejez ki, de legalább annyira szellemi tartást: a tájékozódás értékelvű biztonságát. Jelesül azt, hogy a kelet-európai művészsors nem korlátozódhat kizárólag az alkotásra, valahogy mindig terheli a betagozódás küzdelme az egyetemesbe, holott éppen a kelet-európai művész van leginkább tisztában az egyetemesség jelentőségével. Hogy az érvényes gondolat Galactól, Bukaresttől Münchenig, Düsseldorfig vagy éppen Washingtonig része a korszellemnek, formálója a kultúrának. A 20. században fényes példákat láttunk erre - teszem azt - Bráncusitól Kassákig, Kupkától Tzaráig, lonescóig, Mattis Teutschig, és még nem is említettem az oroszokat. Olyanokról beszélek, akik nem egyszerűen alkotásaikkal jeleskedtek, de mozgatói, spirituális vezérei lettek meghatározó irányzatoknak. Említhetek más nagyságokat a gondolkodás területéről, Cioran markáns alakja a század pesszimista bölcseletének, Eliade a művelődéstörténetnek, kultúrafilozófiának, Neumann János, Szilárd Leó vagy Wigner Jenő a modern tudománynak. Mindig volt kiáramlás - akár kényszerből, akár merő kíváncsiságból; és mindig nyomot hagytak ezek a kiáramlások. Errefelé a féktelen politikai Vissza