Előszó
Részlet a könyvből:
BETEGEN, BOLDOG EMLÉKEK KÖZÖTT...
A Zerge-utcában bizony ritka vendég a napsugár. A sűrűn egymásra épített házak, a magas háztetők elállják az útját, szívesebben engednek...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
BETEGEN, BOLDOG EMLÉKEK KÖZÖTT...
A Zerge-utcában bizony ritka vendég a napsugár. A sűrűn egymásra épített házak, a magas háztetők elállják az útját, szívesebben engednek teret a rakoncátlan szélnek s a nehéz, fekete árnyékoknak. Mindenütt sötétek, hűvösek a szobák, nyár közepén is meg-megdideregnek bennük az emberek.
A Zerge-utca 13-as számú ház emeletén magános, beteg nő lakik. Most, hogy szobája ablakát napsugár éri, sápadt, sovány arca egyszerre mintha felderülne. Nehezére esik a mozgás, de karosszékét odatolja az ablak mellé, leül s a melengető, aranyos fénynek odatartja a homlokát. Keze az ölében, szeme húnyva. Ül, ül a napfényben, nem csinál semmit, csak élvezi az ablakon beömlő meleget. S a nyári nap melege tovább árad arcáról, végig a vállain, a karján, lesoványodott, a hosszú betegségtől csaknem bénult testén. A meleg nyomán mintha megerősödne e sokat szenvedett, a szenvedésben elfáradt test. Kellemes jóérzés fogja el a magános asszonyt, szinte el is felejti, hogy beteg, hogy fájdalmai vannak, hogy hosszú hónapok óta el nem hagyja egy percre sem a szenvedés.
S ami még a napfénynél is ritkább vendég a Zerge-utcai elhagyatott lakásban, a beteg asszony ajkára önfeledt, boldog mosoly költözik.
Vissza 
