Előszó
A labda nem szokott ásítani
Úgy hítták, hogy: Akpak. Velem hiába zsörtölődtök: valóban ez volt a neve. Hogy ostoba név? Hogy ilyet még soha nem hallottatok? Elhiszem, hogyne hinném. Nem is...
Tovább
Előszó
A labda nem szokott ásítani
Úgy hítták, hogy: Akpak. Velem hiába zsörtölődtök: valóban ez volt a neve. Hogy ostoba név? Hogy ilyet még soha nem hallottatok? Elhiszem, hogyne hinném. Nem is tételezem fel, hogy be akartok csapni.
De ha én ilyen jóhiszemű vagyok, higyjétek el ti is, hogy Akpak ugyanígy van a ti nevetekkel. Ha azt hallaná, hogy valakit Péternek, vagy Andrisnak, Zsuzsinak, vagy Annusnak hívnak, olyan harsogót nevetne, hogy a hófajd fölrebbenne a törpe nyírfáról, az iramszarvas a széllel futna versenyt ijedtében.
Azt mondtam: hófajd? Azt mondtam: iramszarvas? Aki nem bukott meg földrajzból, ezek után nyilván tudni fogja, hogy Akpakot nem Inárcskakucson tartották keresztvíz alá, se Jászkarajenőn.
Akpak eszkimó volt, Akpak prémekben járt. Prémből volt a kabátja, prémből a nadrágja. A csizmája? A kesztyűje? Eltaláltátok, az is prém. Fókaprém, medveprém, iramszarvasprém. A messzi Északon, ahol Akpak el-elábrándozott a tengerpart szikláin, lazacot fogott a zuhogó hegyipatakokban, nem járnak meztelen térdekkel, nem tudják, mi a rövidujjú tornatrikó. A fejére csuklyát húzott Akpak. Persze prémcsuklyát. Jó viselet. Puha, mint a bársony. Meleg, mint a kemence. Eredj, eredj, te jeges szél, nem fogod pirosra csípni Akpak füleit. Eredj, eredj, te farkasordító hideg, nem fested lilára Akpak arcának párnáit...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal