Előszó
Részlet a könyvből:
A boltíves nagy szobába lassan behúzódott a sötétség. Előbb a sarkok bújtak el az alkonyat szürke kendőjébe, azután az asztalt is beterítette s lassankint már az ablak mellett sem lehetett látni. Az udvar hatalmas eperfái bebólongattak még búcsúzóul a szobába, meg-megrázva csupasz ágaikat, amint a szél jobbra-balra cibálta őket, azután ők is elbújtak a sötétségben.
A hatalmas karosszékből nyújtózkodva állt fel valaki.
- Jujj, de unalmas, már megint itt az este ! Most mit csináljon az ember?
- Meséljen ! - hangzott a kályhasarokból egy vékony hangocska.
- Meséljen ! - csatlakozott hozzá egy másik.
- Hogyne, hogy megint elaludjatok!
- Nem, ma igazán nem alszom el, Ágneska ! - fogadkozott a vékonyka gyermekhang tulajdonosa a kályhasarokból.
- Én méd szohaszemnem aludtam el! - tiltakozott a másik, mely mindig úgy kísérte a vékonyka hangot, mintha árnyéka lenne.
- Hát igazán meséljek?
- Igen, igen!
- De mennile iden!
- És miről szóljon a mese?
- Meséljél Ágneska az erdei manókról, akik ott laknak a nagy tölgyfában...
- Esz a tündéleklől isz, akik táncolni szoktak az eldőn!
Vissza 
