Boszorkányvár

Előszó

Részlet a könyvből:

Az autó megállt a pályaudvar előtt. Márta pillantása végigszaladt a hatalmas épülettömbön, megpihent a kis vízesésen, mely a fal egyhangúságát élénkítette, azután gépiesen kiszállt a kocsiból. Hagyta, hogy az édesapja intézkedjék helyette: átadja a hordárnak két hatalmas táskáját s kifizesse a vezetőt. Keze görcsösen szorongatta a vörös bőrszíjat, melynek végén hosszúszőrű fekete kutyus türelmetlenkedett. Nyitott szeme semmit sem látott a körülötte zsibongó lázas életből. Autó-autó után állt meg a bejárat előtt s a jegyváltó pénztárnál hosszú sorban állt az ember-kígyó s mindenütt felhangzott a türelmetlen hívás: - Iparkodj, mert elkésünk! Hol a negyvenötös hordár? - Mikor indul a vonat Róma felé? - Ezer és ezer kérdés s valamennyi úgy elszállt Márta füle mellett, mintha csak a szél zúgását hallgatná, tudatáig egyetlen egy sem ért el.
A hangerősítő beleharsogott a pályaudvar zajába:
- Beszállás Velence felé, a vonat a hetedik vágányon áll.
Márta felrezzent.
- Be kell szállnod, - mondta csendesen az édesapja.
A kutyus megrántotta a szíjat, mintha ő is figyelmeztetni akarná kis gazdáját, hogy elérkezett a válás pillanata. Márta gépiesen indult a hatalmas csarnok üvegkupolája alatt várakozó vonat felé. A hordár elhelyezte duzzadó táskáit, megköszönte a busás borravalót s azután tovább rohant, mint a milanói pályaudvaron mindenki. Vissza