Nem éltem hiába!

Előszó

Részlet a kötetből:

"A városi bérház felébredt. Itt is, ott is kinyíltak az ablakok, hol egy porruhát ráztak ki, hol csak az időt kémlelték, de a szűk kis szobában csend volt még. Az ágyban fiatal leány aludt, sovány, keskeny arcocskáján az alvó gyermekek derűje bujkált.
Kata, Kata! - hallatszott az ajtó felől.
Kata felült az ágyban. Barna haja két hosszú fonatban hullott a vállára, fent, a feje tetején pedig apró kis hullámokban vidám taréjjá torlódott. Álmosán pislogott az ébresztőóra felé, de szemét nem nyitotta még annyira ki, hogy megláthatta volna, mit mutat a reggel éber vigyázója.
- Kata, Kata! - hallatszott újra.
Odakapta tekintetét. - Mehetek mosdani? - kérdezte álomittasan.
- Én...
Haragosan vonta össze szemöldökét. - Ó, Öcsi! - tiltakozott mérgesen, - ne is akarj előttem bemenni a fürdőszobába! Ez a hét az enyém, én vagyok az első.
- Én már megmosakodtam.
- Megmosakodtál? -- Kata nagy kék szeme kerekre tárult a csodálkozástól. - Megmosakodtál? Hát hány óra van? Elaludtam? Miért nem keltettél fel?!
- Még csak félhét van, ne idegeskedj!
- Félhét? Hát akkor te miért vagy már készen?
A fiatal fiú, aki a félig nyitott ajtóban állt, dacosan felvonta vállát és elkeseredetten bámult maga elé.
Kata ráemelte tekintetét. Most egyszerre kijózanodott. Gyermekarca elkomolyodott, mintha erőszakos kézzel rántották volna vissza az álmok békés birodalmából az élet keserű valóságába. Szeme fürkészően vizsgálta a fiú dacos arcát. - Valami baj van? - kérdezte riadtan.
- Ne kiabálj!
- Nem kiabálok, csak mond már meg, hogy miért keltél fel ilyen korán? Vissza