Pályamódosítások

Előszó

Műfajilag ez az írás sehová nem sorolható. Nem emlékirat, nem regény, nem elbeszélés. Ha nevet akarnék adni neki, akkor úgy jelölném, hogy családregénybe foglalt karcolatok politikával nyakon öntött laza összessége a zivataros XX. századból.
Hosszas ingadozás és többszöri nekifutás után határoztam úgy, hogy írásaimat közreadom. A fekete-fehér színekkel dolgozó, "szubjektív objektivitás" indított erre. Tartozom ezzel nagyszüleimnek, szüleimnek, akik e történeteket 1914-től kezdve közvetítették részemre, nevelésemben lehetőségük és képességeik szerint közreműködtek.
Tartozom tanáraimnak, korosztályom tagjainak, testvéreimnek, akikről szó lesz majd az írásban, s azoknak, akik 1956-ban életüket vesztették, függetlenül attól, hogy a barikád melyik oldalán álltak. Tartozom végül gyermekeinknek és unokáinknak, szeretném, ha közelebb kerülnének annak megértéséhez, hogy a történelem nem az ő eszmélésükkel vette kezdetét, és mi többnyire annak tárgyai, nem pedig alanyai voltunk.
Mindezt nem a felelősség alól való kibúvás íratja velem. Cselekedeteimet vállalom a törvény és az emberek előtt. Megkövetem azokat, akiknek akaratlanul ártalmára voltam, s megbocsátok azoknak, akik szándékkal vagy anélkül vétettek ellenem. Az írásból kitűnik, hogy katolikus hitben nevelkedtem, melynek az emberi magatartásra vonatkozó szabályait bármely párt belefoglalhatná a szervezeti szabályzatába. Nem véletlen, hogy egyik politikai tanítómesterem egyenesen Jézus Krisztus tanításaiból vezette le a kommunizmust. Meg is kapta érte a magáét rendesen, majdnem mindegyik rendszerben. Neki külön fejezetet szentelek ebben a könyvben. E rövid bevezetéssel ajánlom írásomat a kedves olvasó figyelmébe. Vissza