Pannoniai kutatások

Előszó

Ki mondhatná meg, milyen mélységekbe vezet az emberiség múltja? A történelem madáchi forgószínpadán rendre vonultak és vonulnak a generációk, ki így, ki úgy vési be jelét az idő vén fájába, amely göcsörtösen és ágas-bogasan neveli újabb és újabb hajtásait, szinte tudomást sem véve rólunk, az emberi mivoltunkban önmagunkat fennkölten vagy fennhéjázóan történelemalkotónak tartott porszemnyi perclényekről. Mégis számunkra ez, a Földön eltöltött néhány ezer év a mindenség. Technikai fejlődésünket látva és erkölcsi fejlődésünkben mindvégig bízva azzal áltatjuk magunkat, hogy a világ urai vagyunk. Földünket valóban kezdjük birtokolni, és éppen most állunk a nagy kérdés előtt, jól tudunk-e sáfárkodni magunkkal és a ránk bízott vagyonnal.
Az emberi ész csodákra képes, és ez nem csak a jelenre, hanem a múltra is vonatkozik. Csodás az, hogy valaha rájött, hogy a tűz nem csak a testet melegíti, és az így nem csak az összetartozás fészke és központja, hanem olyan energia, amely fizikai és kémiai átváltozásokra késztetve az anyagot tartós edénnyé varázsolja a puha agyagot, vagy remek, kemény eszközökké az érceket. Csodás az, hogy felismerte a biológiai törvényeket és hasznára tudta azokat fordítani. Csodás az, hogy az égboltot vizsgálva megfejtette az égitestek bonyolult rendszerét, és szabályos helyzetüket és mozgásukat a tér- és időbeli tájékozódásra fordította. Csodás az, hogy önmagát és szomszédait egyre jobban megismerve olyan társadalmi rendszereket alakított ki, amelyek alkalmasakká váltak az emberi élet megszervezésére, és olyan államokat, birodalmakat alakított ki, amelyek évszázadokra, olykor évezredekre biztosítottak millióknak rendezett életlehetőségeket. Vissza