A Pilis

Előszó

Részlet:
Pap Gábor
A Pilis-szindróma
Szindróma, tünetcsoport: két, három vagy több (jelenleg) nem összekapcsolható tünetből vagy jelből álló, rendszerint kóros együttes. A Sz-t általában egymástól távol eső okok idézik elő, de lehetnek egységes kóroktanú tünetegyüttesek is (amelyeknél a tüneteket kiváltó egységes okot még tisztázni nem sikerült)...
(Egészségügyi ABC)
„Tudomány"-történeti előzmények
Amíg a jelenkori hazai tudományosság hivatalosított fővonulatában rendszeresen összekeverik az igazságot a bizonyíthatósággal, a tudást a jólinformáltsággal, addig egy olyan vizsgálódás-, illetve következtetés-sor, amilyennel az Olvasó az alábbiakban találkozni fog, semmiképpen sem tarthat igényt a tudományos jelzőre, hacsak nem tesszük mindjárt idézőjelbe a „tudomány" szót az adott összefüggésben.
Hogy a Pilis-kérdéskör esetében valóban szindrómáról, divatos kifejezéssel élve „probléma-gubancról" van szó, azt hadd szemléltessük egyetlen rövid idézeten. Szerzője a terület régészeti kutatásainak-hosszú ideig legmagasabb szintű irányítója (az MTA Régészeti Kutatócsoportjának egykori igazgatója), egyben gyakorló ásató-régész: Gerevich László.
„Európa egyik leghatalmasabb folyama a Nyugatról Keletre tartó, majd Magyarország közepe táján délre forduló Duna, a római birodalomnak a Rajna mellett a legerősebb limese. A középkor két központjának, Bizáncnak és a német-római császárságnak legegyenesebb útvonala, Északi mellékfolyói itt, a nagy kanyar előtt torkollanak belé, az észak felé vezető összeköttetést is megteremtve. A Duna-kanyar különböző terményű tájak fókusza hatalmas királyi erdővel. A folyam 90°-os kanyara miatt a vízi és szárazföldi út váltására, áruátrakodásra, esetleg hosszabb szálláshelyre volt szükség - piacok városi kifejlődésére minden előfeltétel, alkalom megnyílott. Nem véletlen tehát, hogy a magyar politika, gazdaság, stratégia és kultúra első központjai is itt alakultak ki. Vissza