Papi lelkiség 1947-48/17.

Előszó

Részlet a könyvből:

Az élet nagy rendező elve
C. G. Jung, a világhírű zürichi idegorvos 1938-ban előadást tartott Strassburgban protestáns lelkészek részére „Pszichikai gyógymódok és lelkipásztorkodás" címen. Előadásában megállapította, hogy betegeinek tekintélyes része nem szervi idegrendszeri sérülésekben szenved, ösztönéletük ferdeségeit szintén nem lehet elsőrendű kórokozónak tekinteni. Az idegbetegekben elromlott, megsérült valami, amit ő, az orvos sem tud másként nevezni, mint a „lélek". A lélek beteg, mert az embereknek nincs hitük, amire támaszkodhatnának, nincs reményük, ami megnyugtatná őket, helytelen vágányokra siklott szeretetük, és hiányzik belőlük az önismeretnek az a minimuma, amely a lelki egyensúly fennmaradását biztosíthatná. A beteg léleknek nincs vallása, nincs világnézete, ebből a gyökérből sarjadnak belső világának kóros nyugtalanságai. A modern ember nem ismeri fel bajának igazi jellegét. Nincs bizalma a paphoz és a teológushoz. Elmegy az orvoshoz, aki felismerheti ugyan a kórképet, de tanácstalanul áll a beteg lélek igényeivel szemben.
Az idegorvos szava komoly tanúságtétel a modern élet nagy kérdéseiben. A mindennapi tapasztalat legbizalmasabb megnyilatkozásai alapján igazolja, amire megtanított az elmúlt évszázadok történelme és a jelenkor szörnyű kavargása. A modern ember lelke beteg, mert elszakadt az élet igazi forrásaitól, a modern társadalom beteg, mert nem ismeri a rendező elvet, amely egyedül képes az élet útvesztőjében a békét és a félelem nélkül való életet biztosítani. A súlyos tények színe előtt valóban érdemes kissé elmélyedni a problémában.
Az élet nagy rendező elve: a vallás.
Mit jelent a vallás az élet számára? Van-e szoros belső összefüggés a kettő között egyéni és társadalmi vonatkozásban? A következőkben először rámutatok a modern gondolatáramlatok távlatában az élet és a vallás mély és bensőséges összefüggéseire, azután néhány gondolattal megvilágítom a vallás szerepét az egyén és a társadalom életében... Vissza