Vilt Tibor szobrászművész kiállítása, 1970

Előszó

"Ma a képzőművészeti termelés nem lakberendezési, vagy múzeumi gyakorlat és igény. A méretek növekedése, az indusztria, a tömege mozgásának, egzisztenciális létének organizálása és organizáltsága a szobrászatot újra "utcai világításba" állítja, és ezen a ponton kezd növekedni az architektonikus terekkel való kapcsolat igénye. A plasztikai mű szimbiózisban él az architektúrával. Üvegplasztikai munkáim ennek a gondolatmenetnek semmiképpen sem dekoratív megjelenítései. "Szerszámok", amelyekkel talán a továbbiakban megmunkálható a szobrász ilyen fajta igénye." Vilt Tibor saját szavai ezek legújabb elképzeléseiről, legújabb munkáiról. De ha üvegplasztikáiban kulminál is jelen pillanatban ez a probléma, semmi esetre sem most született meg és semmi esetre sem most zárult le. Nemhiába nevezi Vilt ezeket a szobrait szerszámoknak: önmagukon túl abban van értékük, hogy új gondolatokhoz és új formákhoz vezetnek. A probléma eredete nemcsak Vilt munkásságának messzi múltjába nyúlik vissza, hanem magának az egyetemes szobrászatnak évezredes történetébe, s jelenleg nemcsak Vilt munkálkodik a megoldáson, hanem világszerte a legfiatalabb generációk is.
A műfaj egyetemes lázadásának vagyunk tanúi az alkotó és szemlélő személyes kapcsolata, a személyes mondanivaló és a személyes igény ellen, tömeges funkcióváltásnak; a plasztikai mű a közönséghez akar szólni, akár új eszményképet, akár persziflázst fogalmaz meg. Vissza