Parasztok

Előszó

Nehézkedés nemcsak a természetben van, hanem a költészetben is. A föl-földobott követ visszarántja valami elemi erő, a magosba csapódó és távolba elkalandozó költészetet újra és újra visszahúzza a nép. Ez a vonzás elemi erejű. Alig van költőnk és irónk, aki ne engedelmeskedett volna neki. Ha valaki a magyar irodalom köteteit lapozgatja mindúntalan a parasztság alakjaival, a falu képeivel, a nép ügyével, a nép bajával találkozik. Ezekről az oldalakról gyakran a szenvedély lángja csap ki, valami rekedt és nyugtalankodó türelmetlenség: a magyar irodalom népről szóló oldalai szenvedélyesebbek, mint szerelemről beszélő oldalai. Másutt a paraszti társadalom típusai kelnek életre versek soraiból, regények lapjairól, itt eléáll egy-egy Tiborc és panaszkodni kezd, amott a parasztélet, a paraszti sors problémaszövevényének egyik ágáról kapunk képet, néha szociológiai hitelességű képet, versben vagy regényben. Mi az oka annak, hogy irodalmunk népiesebb, mint bármely más nép irodalma? Egyszerűen azért népiesebb, mert társadalmunknak nagyobb részét adja a parasztság, mint más országokban? Vagy azért; mert a megoldatlan kérdések nálunk elsősorban a költőket, irókat nyugtalanították? Vagy azért, mert az oly nép fia, akit gyakran gyötör a halálfélelem a nemzetért, szívesen fordul a megtartó erőhöz: a néphez? Vagy azért, mert költőink, iróink nagyobb része ha nem is a népből, de a nép közül, a faluról érkezik? Nem az ilyen bevezető sorok feladata, hogy e kérdéseket kibontsák és megoldják. Vissza