Töredékek/Parmenidész és Empedoklész kozmológiája

Előszó

Részlet a könyvből:

"Az a finomabb tudománytörténeti periodizálás, amely a szofisztika előtti görög filozófia történetét nemcsak kronológiai szempontból tagolja, hanem problémák szerint is, a korai filozófia utolsó nagy irányzatát az úgynevezett posztparmenideánus természetfilozófiában jelöli meg. A következő gondolkodókat soroljuk ide: Empedoklész, Anaxagorász, Leukipposz, Démokritosz, apollóniai Diogenész.
E filozófusok tevékenységének közös vonás, hogy valamennyien ugyanazon a problémán: a radikális parmenidészi monizmus feloldásán dolgoznak. Parmenidész ugyanis egy olyan diélezett monista tanítást hagyott örökül, amely nem kevesebbet tartalmaz, mint a természetfilozófia lehetőségének megszüntetését. Tanítása szerint csak a létező létezik, és a gondolkodás csak a létezőre irányulhat. Ám a létező keletkezetlen és nem-pusztuló, egyetlen, mozdulatlan és teljes - következésképpen nem lehet azonos az érzékelhető világgal. Az a vélekedés, hogy a létezőn kívül az érzékelhet világ - a keletkezés, pusztulás és a sokféleség világa - is fennáll, nem egyéb, mint a halandók hiedelme, amelyben nincs igazság. Parmenidész művének második részében ismerteti ennek a hiedelemnek a tárgyát: leírja a fizikai világnak a parmenidészi logikával inkompatibilis, pszeudo-szisztematikus képét. De szavaiból látnivaló, hogy ő maga mit tart az érzékelhető világ létmódja és megismerésének igazságértéke felől: "A következőkben az emberek vélelkedéseit ismerd meg, miközben szavaim csalárd rendjét hallgatod!" (fr. 8,51-52.)" Vissza