Kenyai napló

Előszó

Történetesen ma, amikor a szerző kérésének engedve, ezt a pár bevezető sort írom, nemzetközi nőnap van. Ez alkalommal világszerte ünnepélyeket szerveznek, ünnepélyes megnyilatkozások hangzanak el, amelyek jelzik: a világ lelkiismerete nem jó. Érzi, hogy adósa a női nemnek. Nemcsak azzal, hogy teljesen egyenjogú és egyenrangú embernek tekintse, hanem azzal is, hogy a teremtési rend szerint ráháruló szolgálatért, több tisztelettel és megbecsüléssel övezze. Hiszen a nő, gyermekeink anyja, az emberi társadalom legintimebb egységének, bázisközösségének, a családnak legtöbb áldozatot hordozó tagja. Ezzel szemben...! - De nem folytatom, mert nem a nőnapról akarnak írni. Viszont, mivel Pásztor Jánosné kéziratát éppen ezen a napon olvastam el, érthetően felidéződött előttem a gyülekezeteinkben, diakóniai intézményeinkben annyi buzgósággal, odaadással fáradozó nőtestvéreink képe is, és ezek sorában a lelkipásztorfeleségek alakja. Névtelen, háttérben meghúzódó, de férjükkel minden terhet együtt hordozó szolgái Krisztus gyülekezeteinek. Ez a kézirat már csak azért is megérdemli a nyomdafestéket - gondoltam magamban -, mert a szentendrei lelkipásztor és a limurui teológiai tanár feleségének naplója száz és száz névtelen lelkipásztorfeleség hasonlóan hűséges, áldozatos helytállására is emlékeztet. Még akkor is, ha nem mindegyik lelkipásztor családnak adatott ilyen rendkívüli feladatot, mint a "Pásztoroknak!"
Vissza