A magyar színészet története

Előszó

Részlet a kötetből:

A KEZDŐ KOR.

Ha azt a magyar embert keressük, aki itt nálunk legelőször akart élethivatásszerűen foglalkozni a színjátszással, úgy az első megállapítható nyom Kolozsvárra vezet. Itt lakott az első úttörő: a kalandos életű Felvinczy György, író és fordító, aki 1696-ban az iránt folyamodott a királyhoz, hogy Kolozsvárt s a többi erdélyi városban magyar és latin nyelven színielőadásokat rendezhessen.
A jó Felvinczy, megkapván az engedélyt, a szájhagyomány szerint csakugyan el is játszott Kolozsvárt néhány darabot, - még pedig alacsony házának nyitott padlásán s a közönség az utcáról (vagy tán inkább az udvarról) nézte az előadást - azonban a vállalat sehogysem bizonyult életrevalónak. Koraszülött, vézna gyerek volt az s a bölcső felett huhogó halálmadarat bizony nem tudta a jó Felvinczy elhessegetni...
És mégsem halt meg a gyenge teremtés, csak elrejtőzött, hogy száz év múlva (1790-ben) új életre keljen!... Ámde még ekkor is idő előtt történt az ébredése. Az ő gyenge tüdejének még mindig éles volt a magyar levegő...
A művészetek a közgazdasági élet fejlettebb fokán kezdenek fellendülni. Kereskedelmi gócpontok, nagyobb városok falai között szükségszerűen épülnek a Múzsák hajlékai, ámde a mi mezőgazdasági országunk akkori szittya-pusztáin, jobbágy-falvainkban és faluszerű városainkban legfeljebb csak ideig-óráig tűrt vándor-komédiások lehettek a múzsafiak. Vissza