Előszó
Az öreg ház több mint egy éve üresen állt. Kopottan és elhagyatottan szomorkodott, távol az úttól, egy rég nem használt csatorna partján, elvadult lombozat rejtekében. Senki nem járt arra, senkit nem érdekelt többé. A szomszéd kölykök betörték ugyan néhány ablakát, aztán még az ő kedvük is elment a háztól, amikor a törő üveg zajára mindössze a csend felelt. Igazából csak akkor mutattak némi érdeklődést a környéken lakók, amikor az öregasszonyt elvitték.
Tudták, hogy amióta a férje meghalt, egyedül él, hogy sehová nem jár, és az ablakokat fedő csipkefüggönyök mögül is csak ritkán látták kikukucskálni. Soha nem húzta szét a függönyöket, s rajtuk keresztül homályos, kísérteties figurának látta az, akit érdekelt annyira, hogy arra nézzen. Az élelmiszert hetente szállították a házhoz, és a hátsó lépcsőn hagyták. Köztük jó adag tejport. A helyi fűszeres elégedett volt. A vénasszony háromhavonta rendszeresen kifizette a számlát, és egyszer sem reklamált. Valamikor az első rendelés előtt kapott ugyan a fűszeres egy listát, de mégis el-elfelejtett a csomagba tenni fél kiló vajat vagy egy kiló cukrot, de senkinek sem tűnt fel, senki nem panaszkodott.
De azért kíváncsi volt. Régebben, amikor az öregember még élt, találkozott olykor-olykor a vénasszonnyal, de sok mondandójuk akkor sem volt egymásnak. Fura egy pár volt, azt meg kell hagyni, az asszony meg a férje. Soha nem jártak el, soha nem fogadtak vendégeket. De jól ment neki. Évekig külföldön voltak, s miután hazatértek, a férfi nem dolgozott. Aztán meghalt a kisöreg.
A fűszeres nem tudta, miben, csak annyit, hogy valami trópusi betegség volt, amit az öreg külföldön szedett össze. Attól fogva senki nem látta a vénasszonyt, de a fűszeres hallott néha egy-egy ajtót csukódni, vagy ahogy egy széket odébb húznak. Egyszer pedig rákiabált valakire a vénasszony, de hogy kire, az nem derült ki.
A környéknek több dolog is fúrta az oldalát. Valaki jajgatást hallott a házból egy este. Valaki más nevetést. Aztán egy hónapig teljes csend volt.
Amikor aztán egyszer a fűszeres az ajtó előtt találta az előző heti adagot, vonakodva jelentette a dolgot a rendőrségnek. A legrosszabbtól tartott, s akkor vége a rendszeres, jó kis rendelésnek.
De mint kiderült a vénasszony nem halt meg. Egy rendőr, majd egy mentőautó jelent meg és vitték el. A vénasszony nem halott volt - őrült. Igaz, a fűszeres szempontjából akár el is hunyhatott volna, hiszen így is véget ért az üzlet. Túl szép volt ahhoz, hogy sokáig tartson.
Így aztán a ház üresen állt. Senki nem jött, senki nem ment, s igazából senkit nem érdekelt. Egy év múltával alig lehetett az útról látni. A fű magasra nőtt, a bokrok és a fák elrejtették a házat. Az emberek azt is elfelejtették, hogy valaha is létezett.
Vissza 
