Elekfy Jenő festőművész gyűjteményes kiállítása

Előszó

Elekfy Jenőt és művészetét nem kell bemutatnom, hiszen immár négy évtizede művészeti életünk nyilvánosságában él. Szép akvarelljei már a húszas években megszerezték neki polgárjogát a magyar művészetben. Ma hosszú és derék pedagógusi múlttal a Képzőművészeti Főiskola nyugalmazott tanára, és mint festőművész ismert és becsült tényezője képzőművészeti életünknek. Értékelését tanúsítja, hogy sok kitűnő művét őrzik nemcsak hazai, hanem külföldi köz- és magángyűjtemények egyaránt.
Egy hetven éves művésznek ugyan még nem lezárt az életműve, még távlatai lehetnek, de történelmi helye már meghatározható. Elekfy ahhoz a nemzedékhez, pontosabban a nemzedéknek ahhoz a csoportjához tartozik, amelyik az irányzatok versengésétől elforduló, saját életének magától értetődő önálló művészi kifejezését kereste. Szemléletének és művességének alapjait már a hazai társadalom művelődésében kifejlődött iskolától kapta. A világ művészetének múltját és jelenét megismerve, tanulságaival a honi hagyományoknak éppen eredetiségével lett folytatója.
Genthon István, a nagy tekintélyű történész, egyik művészben ezt a művész csoportot így jellemzi: "Végül egy szó helyükről a világban. Ez az új csoport nem posztimpresszionista, nem kacsintgat az izmusokra, semmi köze a szürrealizmushoz, hanem a sajátos magyar hagyományokhoz kapcsolódik, Nagybányához. Ez a legfőbb ereje, értéke és dicsősége. Nagybányának és a 'Gresham' körnek köszönhetjük, hogy immár hat évtizede olyan magyar festészet van, amelynek szekerét nem időnkénti francia segítség rángatja ki a sárból." Később még így folytatja: "Ezeknek a művészeknek több közük van egymáshoz, s a háttérben világosan kirajzolódó Nagybányához, mint bármi máshoz a világon."... Vissza